taxi

Kirabolta a taxist, aki bosszúból elgázolta

2016.04.26.

A 26 éves férfi kést szegezett a taxis nyakának és bevételt követelte. Az 57 éves taxis kiugrott a kocsijából, a rabló pedig vitte a bevételt. Ekkor azonban váratlan fordulat történt.

A taxis gyorsan visszaugrott az autóba és magára zárta az ajtókat, hogy segítséget hívjon. Ezt látva az elkövető újra a taxisra támadt volna, a lezárt ajtók miatt azonban erre nem kerülhetett sor. Kézzel ütötte, lábbal rúgta az autót, majd menekülésnek eredt. A taxis sem tétlenkedett, a rabló nyomába eredt autóval és 10-15 méter után elgázolta.

Illusztráció

Az eset Bécs Favoriten városrészében történt. Több járókelő is szemtanúja volt az esetnek, a rendőrség mellett a mentőket is riadóztatták. A rablót fejsérülésekkel szállították kórházba, s őrizetbe vétele mellett rablás miatt eljárást indítottak ellen.

A taxis sem ússza meg az esetet, ő szabadlábon védekezhet, szándékosan elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják – írja a történtekről beszámoló osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at.

A kést a rendőrség lefoglalta, a rabló pedig bécsi illetékességű, akit kórházban ápolnak, állapota azonban nem életveszélyes. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.01.23
A veronai buszbaleset margójára ..
2017.01.23
z olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a....
2017.01.23
Mi is tehetünk azért, hogy ne vegyenek palira minket a szervizben ..
2017.01.23
A Volkswagen Haszonjárművek világszerte összesen 480 064 járművét adta át ügyfeleinek a 2016-os....
2017.01.23
A Nissan – az elektromos mobilitás globális úttörője – segítségével Essen, az európai zöld főváros....
2017.01.23
Makhmud Eshonqulov Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2017.01.23
A ŠKODA márka új kiszállítási rekordot állított fel 2016-ban. A cseh márka világszintű....
2017.01.23
Az Európai Parlament előtt félárbócra eresztették hétfőn a magyar zászlót a veronai buszbaleset....
2017.01.23
Michelisz Norbert a 2017-es idényben is gyári Hondával versenyez a túraautó-világbajnokságon (WTCC....
2017.01.23
A kormány több tagja, és számos elöljáró is lerótta kegyeletét a balesetben elhunytak emlékművénél....