autósport

Kiss Norbert képviseli Magyarországot az első FIA Motorsport Játékokon

2019.10.10.

A kamion-Eb befejeztével nem ért véget a versenyszezon Kiss Norbert számára. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző képviseli ugyanis Magyarországot túraautó kategóriában az FIA által idén először megrendezendő Motorsport Játékokon (Motorsport Games), október végén az olaszországi Vallelungában.

A magyar válogatott összeállításának hivatalos bejelentésekor a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Oláh Gyárfás elmondta: az FIA eddigi adatai szerint a túraautó kategóriában 20 versenyző jelentkezett mostanáig. Az MNASZ a hazai pályázók közül Kiss Norbertet választotta.  Kiss Norbert a Team Unicorse csapat versenyzőjeként lesz tagja a magyar válogatottnak, egy Alfa Romeo Giulietta TCR-rel indul. 



 

“Köszönöm a bizalmat az MNASZ-nek, büszkén képviselem Magyarországot, és örülök, hogy újra túraautóba ülhetek. Utoljára nagyjából négy éve mentem túraautóval, még az ETCC-ben. A csapattal ismerjük egymást, értünk el jó eredményeket, most is ez a cél. Minden aktuális fejlesztés megvan az autóhoz, ami ugyanaz, mint a WTCR-ben futó modellek. Itthon is fogunk tesztelni az autóval, hogy minél előrébb végezzünk a versenyben” - mondta a tájékoztatón Kiss Norbert.

 

A FIA Motorsport Games október 31-én egy városi parádéval kezdődik Rómában. November elsején, pénteken már az egyes kategóriák szabadedzései következnek, az időmérőket, valamint a versenyeket szombaton és vasárnap rendezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....