Kiss Norbert

Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

2019.09.13.

Az összetett ötödik helyéről várja a kamion-Eb folytatását Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője most hétvégén Zolderben áll rajthoz Mercedes kamionjával, és reméli, hogy idén nem az igazságtalan büntetésekről szól majd a belgiumi hétvége, ahogyan tavaly.

Továbbra is elérhető távolságra van a bajnokság harmadik helye a szombathelyi versenyző számára: 24 pont a lemaradása a jelenlegi bronzérmes Adam Lacko mögött. Ahhoz azonban, hogy közelebb kerüljön ellenfeléhez, fontos lenne a jó eredmény Zolderben.

“Szeretem Zoldert, különleges helyszín, habár a tavalyi hétvégére nem szívesen gondolok vissza. Igazságtalan és aránytalan büntetéseket kaptam, őszintén remélem, hogy ez a hétvége most a versenyzésről fog szólni. Igazi régi stílusú pálya, kicsi bukóterekkel, betonfalakkal, veszélyes is kicsit, de pont ezért szeretem. Tele van nehéz, lassú sikánokkal, de az első szektorban vannak gyors kanyarok is komoly féktávokkal, szóval tényleg összetett feladat jó időt menni itt” - ismertette röviden a pályát Kiss Norbert.

A magyar versenyzőnek szárazon és esőben is voltak sikerei Zolderben, a Mercedes-szel is tudott már győzni Belgiumban. Idén azonban a továbbra is fennálló motorerő-lemaradás miatt visszafogottak a várakozásai.

“Szárazon már az is nagy eredmény lenne, ha dobogóra állhatnék. Ha viszont csak egy picit esne, akkor bármi megtörténhet, akár nyerhetünk is” - foglalta össze az esélyeket a pilóta.

Zolderben a FIA ETRC-től megszokott menetrendben szombaton és vasárnap is időmérő + két verseny vár a mezőnyre.

 

A kamion-Eb hétvégi, zolderi programja:

 

Szeptember 14., szombat:

10.45 - első időmérő + super pole

14.00 - első futam

16.15 - második futam

 

Szeptember 15., vasárnap:

11.30 - második időmérő + super pole

13.50 - harmadik futam

16.05 - negyedik futam

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....