szervizek

Kiterjesztett valóság a szervizekben

2018.10.10.

A Bosch kiterjesztett valósággal próbálja segíteni a javítóipart válaszul a járművek bonyolultságának növekedésére. A technológia lehetővé teszi, hogy egy speciális szemüvegen keresztül a lemezek és borítások mögé lássunk, valamint egy-egy javítás alkalmával kiemeli az autó azon alkatrészeit, melyeket le- illetve fel kell szerelni. Megmutatja a csavarok helyeit, a hibrid és elektromos autók esetén a nagyfeszültségű vezetékek helyeit, csatlakozási pontokat és a hibrid rendszer elemeit. Az idei Automechanika-kiállításon a CAP rövidítéssel jelzett rendszerért Innovation Award-díjat nyert a Bosch Frankfurtban.

 

Az ötlet nem újkeletű, hiszen már tavaly bejelentették, hogy a kiterjesztett valóság alkalmazásán dolgoznak. Akkor még csak pár autótípus néhány rendszerét ismerte fel a kamera alapú rendszer, ami egy tableten működött. A valós kép alapján a szoftver felismerte az alkatrészeket és megmutatta a szerelési sorrendnek megfelelő műveleteket a szoftverbe épített 3D-modell segítéségével.

 

 

Annak a rendszernek a továbbfejlesztése a VR-szemüveggel is használható a CAP (Common Augmented Reality Platform), melybe újabb típusokat is feltöltöttek. Főleg az elektromos és hibrid járművek biztonság és munkavédelem szempontjából fontos részeit tudják megjeleníteni a szemünk előtt anélkül, hogy a járművet szét kellene szerelni.

 

 

A technológiát nem csak a javítások alkalmával használhatjuk, hanem az oktatás is látványos és hatékony lehet az új technológiával. A bemutatott alkatrészek kiemelése a környezetből és a működés bemutatása a beépítési környezetben segít jobban megérteni az adott szerkezet működését, emellett az oktatás élményét is növeli. A Bosch már a CAP segítségével mutatja be legújabb gázelemzőjének, a BEA 750 emisszió-mérőnek a működését. A szoftverbe beépítették a teszter 3D-modelljét, így a valós képet bármikor kiegészíthetjük plusz információval, melyet a modellből nyer a szoftver. Nem számít, hogy honnan nézzük a műszert, mindig 3D-s képet kapunk a valós kép mellé.

 

 

Az Automechanika kiállításon más cégeknél is megjelent a technológia, de mélységében a Bosch rendszere egyelőre a legkiforrottabb, így nem meglepő, hogy a 2018 Automechanika-kiállításon Frankfurtban a Bosch CAP-rendszere nyerte az Innovációs-díjat (Innovation Award) az elektromos és hibrid járművek diagnosztikája témakörében.

 

 

Az alábbi linken egy videót is megtekinthetnek a rendszer működéséről és használati módjairól:

https://www.youtube.com/watch?v=gefW8EC-ZCc

 

Még nehéz elképzelni, hogy a műhelyekben mindenki VR-szemüvegben szerelje a járműveket, de az biztos, hogy a Bosch készen áll arra, hogy adatokkal töltse fel a rendszerét, mellyel így el lehet felejteni a PDF-ek és gyári leírások lapozgatását, hiszen a képen minden csavar meghúzási nyomatéka, a szerkezetek mérési pontja és az elvárt értékek is megjelennek majd, így a szerelési idő csökkenthető. A tényleges elterjedésre azért még várni kell.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....