környezetterhelés

Kitiltják a környezetszennyező járműveket Párizsból

2015.02.10.

Július 1-jétől fokozatosan kitiltják a leginkább környezetszennyező járműveket Párizsból.

A fővárosi önkormányzat közgyűlése által hétfőn elfogadott javaslat értelmében a korlátozással párhuzamosan támogatásokkal ösztönzi a városháza a "tiszta járművek" vásárlását. Anne Hidalgo főpolgármester javaslata a kormány által tervezett energetikai átmenetről készülő törvénytervezet szellemében született. "Ahogy azt már közel kétszáz város megtette, mi is létrehozunk egy alacsony széndioxid-kibocsátású övezetet, ahonnan fokozatosan kitiltjuk a környezetszennyező járműveket, a dízeleseket és a benzineseket is" - mondta a városvezető a Le Monde című napilapnak adott interjúban. Július 1-jétől reggel 8 és este 8 óra között a kamionok és a 2001 októbere előtt rendszámot kapott autóbuszok nem hajthatnak be a francia fővárosba, 2016 júliusától pedig a 20 évnél idősebb gépkocsikat, azaz minden hetedik autót, és a 16 évnél régebbi motorokat is kitiltják.

 A tiltás 2017 és 2020 között válik teljessé, amikor az újabb modellekre, így például a 2011 előtt rendszámot kapott dízelautókra is kiterjesztik. Az elképzelés ellen egyébként vasárnap több mint kétezer motoros tiltakozott Párizsban, mert úgy érzik bűnbaknak teszi meg őket a városvezetés. Párizsban az elmúlt hónapokban többször is elérte a határértékeket a környezetszennyezés, az önkormányzat ezért több olyan övezet kialakítását is tervezi a városon belül, ahol korlátoznák a közlekedést, illetve csak a nem környezetszennyező járművek behajtását engedélyeznék. A belvárosban sétáló negyedek kialakítását tervezi az önkormányzat, ahová a kerékpárokon kívül csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be, illetve a helyi lakosok saját gépkocsijukkal.

Innen jobban látszik mennyire rossz a helyzet

A korlátozásokért cserébe az önkormányzat 1,7 milliárd euróval kívánja támogatni azokat a párizsiakat és fővárosi vállalkozásokat, hogy az új szabályozás miatt új járműveket vásárolhassanak. A városháza egyébként a kerékpár- és az elektromosautó-kölcsönző szolgáltatásaihoz, valamint a tömegközlekedési járművek bérleteihez is kedvezményt biztosít a környezetszennyező gépkocsikat lecserélő párizsiaknak, továbbá támogatást nyújt az elektromos kerékpárok vásárlásához. A lakóközösségeket pedig arra ösztönzi, hogy az elektromos gépkocsik számára töltőállomásokat létesítsenek.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....