Skoda

A Kodiaq megváltoztatja a Skodáról kialakult képet

2016.12.26.

Interjú Bendhard Maierrel, a cseh autógyártó vezérigazgatójával.

Mi a véleménye az új modelljükről, a Kodaiq-ról?

Véleményem szerint a Kodiaq minden olyan összetevővel rendelkezik, ami egy Skodát Skodává tesz. A kompakt szabadidő-autók nagyon ígéretes, és gyorsan növekvő szegmensében ez egy nagyon versenyképes modell lesz az újságírók és azon emberek véleménye alapján, akik már kipróbálhatták. Véleményem szerint a Kodiaq az első olyan autója a Skodának, amiben az új technológiák már hiánytalanul megvannak, például a vezetéstámogató rendszerekből minden elérhető hozzá, amire az ember csak gondolhat. Ezen kívül az az autó a Skoda márka arculatát is formálni fogja, megváltoztatja a róla kialakult képet, egy teljesen új ügyfélkört is megnyit a számára, és megmutatja, hogy milyen jövő áll a cég előtt.

Milyen értékesítési eredményeket vár a Kodiaq-tól?

Azt várom, hogy legalább annyira növelje meg az eladásainkat, mint amennyire jelenleg az új Superb teszi, vagy még annál is jobban. De tudja, engem az értékesítési számoknál jobban érdekel az, hogy fenntartható növekedési pályára állítsam a márkát, hogy növeljem a nyereségességi mutatókat, és, hogy stabil munkakörnyezetet biztosítsak a dolgozóknak. Ez erős pozícióba helyez, és motivál minket, és ilyen helyzetből sokkal jobb irányítani egy céget és döntéseket hozni. Tehát nem csak a számok érdekelnek, de az biztos, hogy a Kodiaq jelentős keresletet fog generálni.

Miért kellett ilyen sok idő a Skodának, hogy kifejlesszen egy, a Yetinél nagyobb szabadidő-autót?

Az elmúlt 25 évben a Skoda hihetetlen munkát végzett, mi lettünk a mintája annak, hogy hogyan kell egy céget privatizálni, és prosperáló, virágzó jövőt adni neki. Ebben az időszakban minden 2-2,5 évente bemutattunk egy új autót, beléptünk egy új szegmensbe. Folyamatosan arra törekedtünk, hogy képesek legyünk kontrollálni ez a növekedési ütemet, és, hogy ne essünk túlzásokba. Számunkra most jött el az ideje annak, hogy bemutassunk egy SUV-t a kompakt szegmensben, abban, amely messze a legnagyobb növekedést produkálta a közelmúltban az autóipar összes szegmense közül. A lehető legjobbkor, pont időben érkezünk meg ebbe a szegmensbe a Kodiaq-kal.

A Kodiaq lesz az első hibrid hajtásláncú modelljük?

Nem, az első elektromos modell a Superb konnektoros hibrid változata lesz, de rögtön utána érkezik majd a tisztán elektromos új modellünk is, a Volkswagen elektromos autók számára létrehozott moduláris platformjára, az MEB-re építve. Úgy számolunk, hogy 2025-re már öt elektromos típusunk lesz, de hogy pontosan melyek, azokat még nem árulhatom el.

Bernhard Maier

Az 56 éves vezérigazgató 2015. novembere óta tölti be ezt a tisztséget a Skodánál. Régóta az autók megszállottja, kora ifjúságától kezdve mindig is szoros kapcsolatban állt a négykerekűekkel. Autószerelői tanulmányainak befejezését és a mesteri fokozatnak az elnyerését követően Calw-ban tanult üzletvezetést. Nixdorfban végzett munkáját követően Maier 1988-ban lépett be a BMW értékesítési hálózatához, ahol különféle hazai és külföldi vezetői pozíciókat töltött be. 2001. júniusában igazolt át a Porschéhoz és ott a cég hazai értékesítési leányvállalatát vezette. 2010-ben lett az igazgatótanács értékesítési és marketing területekért felelős tagja.

A cikk még nem ért véget. Kattintson a második oldalra!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....