Forma 1

Konzervatív taktikán lesz a Mercedes a nyári szünet után - Forma-1

2018.08.06.

Miközben a Forma–1-es mezőny jól megérdemelt nyári pihenőjét tölti, a Pirelli ismertette a csapatok és a pilóták gumikiosztását a szünet utáni versenyekre, azaz a belga és az olasz futamra. A bajnokesélyesek közül a Mercedes választotta a legkonzervatívabb taktikát.

Az már korábban kiderült, hogy mindkét klasszikus versenyhelyszínen a közepes, a lágy és a szuperlágy keveréket használhatják majd a csapatok (ezt a kombinációt eddig Bahreinben és Spanyolországban láthattuk), most pedig azt is tudjuk már, milyen taktikát választottak ezekre a megmérettetésekre, a Pirelli ugyanis mindkét futam gumikiosztását ismertette.

A belga és az olasz futam esetében is eltérő az élcsapatok taktikája. Ami a spái hétvégét illeti, a Mercedes meglehetősen konzervatív utat választott a nagy ellenfélhez, a Ferrarihoz képest: ők inkább a közepes abroncsokra összpontosítanak, míg a vörösök a lágyabbakból kértek többet.

A Mercedes esetében házon belül megegyezik a taktika, a Ferrari viszont megosztotta azt versenyzői között: Sebastian Vettel több közepes, Kimi Räikkönen pedig több lágy keveréket kap, míg szuperlágyból mindketten ugyanannyiból gazdálkodhatnak majd. A legérdekesebb taktika kétségtelenül a McLarené: ők négy szettet kértek a közepesből és a szuperlágyból, és ötöt a lágyból, vagyis a mezőnyből egyedüliként nekik az utóbbi keverékből áll majd legtöbb a rendelkezésükre.

Ami az olasz hétvégét illeti, a Ferrari választása a hazai futam esetében is agresszívebb: a leglágyabb keverékből ők versenyzőnként tíz garnitúrát rendeltek, míg a közepesből és a lágyból csak egy, illetve két szettet (a taktika ezen a hétvégén is meg lesz osztva a két pilóta között). A Mercedes eközben „csak” nyolc garnitúrát kért a szuperlágyakból.

A McLaren az Olasz Nagydíj esetében is egyedi választással állt elő: a közepesből kettőt, a lágyból négyet a szuperlágyból pedig csak hetet kértek, vagyis a piros jelölésű abroncsokból Monzában is viszonylag „kevés” áll majd a rendelkezésükre. Igaz, ezúttal nem maradtak egyedül ebben a tekintetben, hiszen Max Verstappen garázsában is csak hét szett lesz majd a leglágyabb keverékből. Lágyból eközben a holland kérte a legtöbbet, összesen öt garnitúrát!

Forrás: m4sport.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....