olajár

Közel 50 százalékkal zuhant az olaj ára egy év alatt

2015.01.01.

Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 48 százalékkal, az észak-amerikai WTI olaj hordónkénti ára 46 százalékkal csökkent 2014-ben.

Eddig csak 2008-ban a gazdasági világválság elején volt ennél is nagyobb árcsökkenés egy éven belül. A nemzetközi olajár csökkenése a kereslet és a kínálat eltérő alakulása miatt következett be. Az Egyesült Államokban a palaolaj-kitermelés gazdaságos és megbízható alternatívát teremtett a külföldi importtal szemben, miközben Kínában a gazdasági növekedés lassulása miatt csökkent a kereslet.

Kínálati oldalon kulcsfontosságú volt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) novemberi döntése, hogy a tagok nem csökkentik kőolaj-kitermelésüket. Ezt a hatását decemberben csak tovább fokozta Szaúd-Arábia olajipari miniszterének kijelentése, hogy az OPEC akkor sem mérsékelné olajtermelését, ha a nyersolaj hordónkénti ára 20 dollárra esne. Az OPEC arra számít, hogy hosszabb távon a nem hagyományos forrásokat kiaknázó olajtermelők nem fogják bírni a piaci versenyt, mert az OPEC-országoknak alacsonyabbak a kitermelési költségeik.


Az OPEC árversenybe kezdett, vállalva, hogy rövidtávon alacsonyak maradnak az árak, de így megtartja, sőt esetleg növeli is piaci részesedését. Szerdán a Brent olaj hordónkénti ára 0,57 dollárral, 1 százalékkal csökkent és 57,33 dolláron állt, utoljára 2009 májusában volt ilyen alacsony. A WTI olaj hordónkénti ára 1,6 százalékos, 0,85 dolláros napi csökkenés után 53,27 dollár volt. A Brenthez hasonlóan a 2009-es májusi árszintet tartotta.

– Nehéz megmondani, mi fordíthatja meg a piacot – nyilatkozta David Wech, a JBC Energy elemzőcég munkatársa a Dow Jones hírügynökségnek. David Wech szerint a növekvő kereslet és a visszaeső kínálat előbb-utóbb helyreállítja a piaci egyensúlyt, de ehhez idő kell, eltarthat 2015 második negyedévéig is. Addig nagyon valószínű, hogy az árak még tovább csökkennek, mielőtt emelkednének.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....