robogó

Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten

2018.06.01.

- Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben - közölte az E.ON.

A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik. A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget az E.ON-tól.

A közlemény szerint a feltöltött járművek 60 kilométer megtételére alkalmasak, vezetésükhöz legalább 6 hónapos AM kategóriás jogosítvány szükséges. A szolgáltatás mobilalkalmazáson keresztül vehető igénybe. A robogókat percenként 49 forintért, diákkedvezménnyel 41 forintért lehet használni, a parkolás 6 forint egy percre. A közlemény hangsúlyozza, hogy a környezetkímélő robogók csökkentik a légszennyezettséget, a zajterhelést és a forgalmi dugókat, felgyorsítják és költséghatékonyabbá teszik a városi közlekedést. A járművekkel Budapesten belül bárhova el lehet jutni és a városon belül bárhol le is állíthatóak - írták.

Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja a közlemény szerint kiemelte, hogy a vállalat szolgáltatásai a gyakorlatban is megjelenítik a fenntarthatóságot. Az MTI kérdésére az E.ON azt közölte, hogy a támogatásuk mértéke és feltételei üzleti titok. Attól azt várják, hogy ösztönözze az elektromos közlekedés terjedését, amelyhez az E.ON évek óta számos szolgáltatást biztosít.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....