Forma 1

Közzétették a 2018-as F1-es naptárt – Brazília ultimátumot kapott

2017.12.07.

Véglegesítette a Forma–1 2018-as versenynaptárát az FIA Motorsport Világtanács, ám a Brazil Nagydíj szervezőit figyelmeztették az idei bűnesetek után.

Szerdai párizsi ülésén a következő szezontól érvénybe lépő szabályváltozásokmellett az FIA legfőbb döntéshozó testülete a 2018-as bajnokság programját is hivatalossá tette. Ahogyan az eredeti tervekben szerepelt, az idény az Ausztrál Nagydíjjal rajtol március 25-én, és Abu-Dzabiban zárul november 25-én. A pontosan 9 hónapos idényben rekordbeállítást jelentő 21 futamot rendeznek, a Magyar Nagydíj a szezon 12. versenye lesz, a német futam utáni hétvégén, július 29-n rendezik. Jövőre sor kerül a sportág történetének első triplahétvégéjére is, az erőltetett menet Franciaországból indul, Ausztria érintésével pedig Nagy-Britanniában zárul.

A naptárban az előzetes tervekhez képest annyi változott, hogy helyet cserélt a Bahreini és a Kínai Nagydíj. Ennek köszönhetően április 8-án a sivatagi pálya látja vendégül másodszor a mezőnyt, míg Sanghaj a harmadik futamnak ad otthont. A dátumcserére a kínaiak nemzeti ünnepe miatt került sor, mellyel a korábbi időpontban ütközött volna a nagydíj.

Még a hivatalos naptárban is található egy csillagozott futam. Austin versenyét egyelőre az amerikai nemzeti szövetség még nem hagyta jóvá. Az előzetes naptártervezetben még nem volt szó efféle bizonytalanságról, annak okáról egyelőre nem tudni pontosat.

Az viszont annál biztosabb, hogy a Brazil Nagydíj szervezőinek a körmére nézett az FIA. Idei versenyhétvégéjükön legalább három-négy rablótámadás (vagy támadási kísérlet) történt, a Mercedes szerelőit fegyveresek ki is rabolták, míg a Sauber, a Williams és a Pirelli embereinek sikerült elmenekülniük a bűnözők elől. A kialakult helyzet az egész paddockot fölháborította, és csak súlyosbította, hogy a mercedesesek esete után a fokozott rendőri készültség ellenére is újabb bűnesetek történtek, melyek miatt a Pirelli végül inkább le is fújta a McLarennel közös, a versenyt követő keddre és szerdára tervezett gumitesztjét.

Az FIA mindezek után most közölte, jövőre konkrét óvintézkedéseket vár el az interlagosi szervezőktől. A Motorsport Világtanács külön tárgyalta a témát, és arra jutott, hogy a szervezőknek független biztonsági szakértőt kell felfogadnia, hogy szigorú és hatékony biztonsági tervet dolgozzon ki a nagydíjhétvégére. Létesíteniük kell egy rendőri központot is a pályánál, és javítaniuk kell a szervezők biztonsági emberei, a rendőrség és az F1-es résztvevők közti kommunikáción.

„A Motorsport Világtanács erősen ösztönzi a szervezőket ezen intézkedések végrehajtására és a helyzet javítására a következő évi esemény előtt. Az FIA felajánlja, hogy maga is részt vesz a helyi hatóságokkal folytatott egyeztetéseken, és szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását” – közölték. (telesport.hu, FIA)

A Forma–1 2018-as hivatalos versenynaptára:

március 25. – Ausztrál Nagydíj (Melbourne)

április 8. – Bahreini Nagydíj (Szahír)

április 15. – Kínai Nagydíj (Sanghaj)

április 29. – Azeri Nagydíj (Baku)

május 13. – Spanyol Nagydíj (Barcelona)

május 27. – Monacói Nagydíj (Monte-Carlo)

június 10. – Kanadai Nagydíj (Montreal)

június 24. – Francia Nagydíj (Le Castellet)

július 1. – Osztrák Nagydíj (Spielberg)

július 8. – Brit Nagydíj (Silverstone)

július 22. – Német Nagydíj (Hockenheim)

július 29. – MAGYAR NAGYDÍJ (Mogyoród)

augusztus 26. – Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps)

szeptember 2. – Olasz Nagydíj (Monza)

szeptember 16. – Szingapúri Nagydíj (Szingapúr)

szeptember 30. – Orosz Nagydíj (Szocsi)

október 7. – Japán Nagydíj (Szuzuka)

október 21. – Amerikai Nagydíj* (Austin)

október 28. – Mexikói Nagydíj (Mexikóváros)

november 11. – Brazil Nagydíj (Sao Paulo)

november 25. – Abu-dzabi Nagydíj (Abu-Dzabi)

*a helyi szövetség megerősítésére vár

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....