KRESZ

Kreszprofesszor: Index, kell vagy nem?

2017.04.17.

Ha mostanában megkérdezünk bárkit arról, hogy melyik szerinte a leggyakoribb szabálytalanság, akkor toronymagasan az a megállapítás vezet, hogy nem használunk indexet.

Olyannyira igaz ez az állítás, hogy ma már külön fogalom az, hogy a „nagy fekete autókba” mintha gyárilag nem is szerelnének irányjelzőkart.

Valóban rengetegszer tapasztalni azt, hogy nem villog az indexlámpa olyan helyzetben, amikor pedig számítunk rá, amikor szükség lenne további információ egy érkező járműről.

Az információ szóra helyezném a hangsúlyt, mert véleményem szerint a közlekedésben is nagyon fontos az tudni, hogy a másik mit akar, mit szeretne csinálni a következő pillanatban.

Én magam a KRESZ óráimon is úgy kezdem ennek a témának a tanítását, hogy az irányjelző nem más, mint egy kommunikációs eszköz. És aki nem használja olyankor, amikor arra szükség lenne, az nem akar kommunikálni a többi jármű vezetőjével. Kommunikáció nélkül pedig az autóban is rengeteg kellemetlen helyzetbe kerülhetünk.

Sőt, még veszélyes is lehet egy-egy szituáció azért, mert elfelejtettük, vagy szánt szándékkal nem akartuk a másiak tájékoztatni arról, hogy mi a következő tervünk.

Hányszor bosszankodunk például azért, mert a kereszteződésünk felé balról érkező jármű index nélkül jobbra fordul, miközben lett volna esélyünk egy forgalmas útra kikanyarodni.

 

Pedig a KRESZ kategórikusan meghatározza, hogy mikor kell irányjelzőt használni:

1.       Minden elindulásnál, azaz a forgalomba történő becsatlakozásnál.

2.       Minden megállásnál, azaz a közlekedés elhagyásakor.

E két esetben akkor is kell jelezni, ha közben ténylegesen irányváltoztatás nem történik. Jó példa erre, amikor az autóbuszok buszöböl nélküli megállóba, azaz az úttest szélére állnak félre. Lényeges oldalirányú mozgás nem történik mégis mind a megállást, mind az elindulást jelezniük kell.

 

A harmadik eset, amikor indexelni kell maga az irányváltoztatás, azaz, ha a tényleges egyenestől, vagy az eddigi irányunktól eltérünk, amit a KRESZ példálózva fel is sorol:

Aki:

·         terelővonalat,

·         az úttest szélét vagy

·         képzeletbeli felezővonalát átlépi,

·         forgalmi sávot változtat,

·         másik útra bekanyarodik,

·         főútvonalról vagy szilárd burkolatú útról letér stb.

Ráadásul a felsorolás végén megjelenik egy „stb.” is, ami azt jelenti, hogy ezektől eltérő esetben is beszélhetünk irányváltoztatásról, például amikor valaki egy szélesebb sávon belül, tehát vonal érintése nélkül úgy előz meg egy kerékpárost, hogy közben jelentősen oldalra mozdul.

A felsorolásból kitűnik néhány olyan eset, ami talán nem egyértelmű, de mégis irányváltoztatás, azaz jelezni kell:

Amikor úgy lépjük át a sávokat elválasztó terelővonalat, hogy közben nyílegyenesen megyünk.

Amikor a kötelező haladási irány csak egyetlen irányt engedélyez.

Ebben az esetben bár elsőre feleslegesnek tűnhet az indexelés, gondoljunk arra, hogy nem csak a mögöttünk lévőt, hanem a más irányból érkezőket, sőt a gyalogosokat is tájékoztatni kell.

 

Két olyan eset létezik egyébként, amikor bár irányváltoztatás történik, illetve a tényleges eddig iránytól eltérünk, de mégsem kell jelezni. Amikor a kanyarodó főútvonalon tovább haladunk, illetve amikor a körforgalomba behajtunk.

De ezekben az esetekben sincs tiltva az index használata. Hiszen a KRESZ-ben ez áll:

A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet.

A megtévesztő irányjelzés egyik konkrét esetéről a Bírságmegelőzési Kézikönyv 123. oldalán lehet olvasni.

Akinek még nincs Bírságmegelőzési Kézikönye, megrendelheti a www.kreszbirsag.hu oldalon.

Pető Attila

 

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....