Villamosközlekedés

Kreszprofesszor: A villamosra vonatkozó egyedi szabályok

2018.02.06.

Sokan még a KRESZ tanfolyamokra is úgy érkeznek, hogy „Ugye a villamosnak mindig elsőbbsége van?”.

És valóban a villamos nagy, sárga és félelmetes, ezen felül kötöttpályás, emiatt hajlamosak vagyunk misztifikálni a létezését, illetve a villamossal kapcsolatos közlekedési szabályokat. Ráadásul a KRESZ, mint jogszabály elég szűkszavúan rendelkezik a villamossal kapcsolatos szabályokról, ezért évtizedekig létezett egy jogszabályi értelmezés az egyedi esetek magyarázásával. Az ebben lévő iránymutatásokat mai napig is emlegetjük a KRESZ tanfolyamokon, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy jogi eljárásban kizárólag a paragrafus szövegeit fogják figyelembe venni.

Ezért ebben az írásban összefoglalom azokat a szabályokat, amelyek a villamosra másképpen érvényesek, mint az átlagos járművekre.

Érdemes azzal kezdeni, hogy a villamos a KRESZ szerint közúti jármű:

Villamos: olyan jármű, amely az úttestbe épített, vasúti pályaként meg nem jelölt sínpályán való közlekedésre szolgál.

Azaz a jármű vezetőjének – jelen esetben a villamosvezetőnek – kötelezettsége a KRESZ alapszabályait betartani. Többek között meg kell felelnie a járművezetés személyi feltételeinek, köteles a közúti jelzések rendelkezéseinek, továbbá a forgalom irányítására, ellenőrzésére jogosultak utasításainak eleget tenni, és a többi.

Természetesen a kötött pálya miatt néhány esetben másképpen is közlekedhet, mint általában a többi jármű:

Így nem kell figyelembe venniük a kötelező haladási irányra vonatkozó jelzőtáblákat és a behajtási tilalmakat.

Megállóból elinduláskor nem kell irányjelzőt használnia, nem kell betartani a jobbratartási kötelezettséget, a besorolási szabályokat, a kitérési, kikerülési és előzési szabályok nagy részét, és értelemszerűen a párhuzamos közlekedés szabályaival sem nagyon tud mit kezdeni a villamos, ha egyszer a sínek arra futnak, amerre…

Azok az elsőbbségadási szabályok, amelyek a villamosra másként érvényes, és nekünk, járművezetőknek mindenképpen tudnunk kell:

1.A zárt pályáról az úttestre ráhajtó villamosnak az úttesten közlekedő járművekkel szemben - a villamossal azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveket ide nem értve - elsőbbsége van.

A gyakorlatban azokon a helyeken, ahol a villamos kilép a zárt pályáról elsőbbségadás kötelező táblákat használnak, ami akár az úttesten közlekedők előtt, akár a villamos előtt kerülhet elhelyezésre.

2.Az útkereszteződésben járművel elsőbbséget kell adni a balról érkező villamos részére.

Azokban az útkereszteződésekben, ahol villamos is közlekedik, elsőbbséget szabályozó jelzéseket használnak. Így, bár ez az egyetlen kivétel, amely hagyományos útkereszteződésekben a villamosra érvényes, a gyakorlatban ilyennel nem nagyon fogunk találkozni.

Budapesten egyébként a Százados út, Sport utca kereszteződésében van egy tábla nélküli kereszteződés, ahol villamos is közlekedik. Bár itt kétlencsés úgynevezett fedező jelző került telepítése, de ennek meghibásodása esetén egyenrangú kereszteződésről beszélhetünk, tehát alkalmazni kell a balról érkező villamos elsőbbségéről szóló kivétel szabályt.

3.Elsőbbséget kell adni a körforgalomban haladó járművel a körforgalmat keresztező villamos részére.

Szegeden és Miskolcon jelenleg is létezik ilyen körforgalom. Ezeken a helyeken érdemes körültekintőbben közlekedni.

4.Elsőbbséget kell adni jobbra vagy balra bekanyarodó járművel az azonos irányból érkező villamos részére.

Mivel ebből a mondatból hiányzik az a meghatározás, hogy az azonos irányból érkező egyenesen haladó villamos, ezért a mögöttünk érkező és jobbra vagy balra kanyarodó villamosnak is elsőbbséget kell adni bekanyarodás közben.

Természetesen, ha a járművünk egyenesen tart tovább, akkor a villamos köteles elsőbbséget adni számunkra.

5.Ha az úttest mindkét irányból belátható szakaszon egy forgalmi sávra szűkül és a közúti jelzésekből más nem következik, a szembejövő járművek közül a villamosnak van elsőbbsége, akkor is, ha csak irányváltoztatás nélkül tudja folytatni az útját.

Mivel a kitérés szabályai a villamosra nem vonatkoznak, ezért az a meghatározás, hogy „Ha az úttest mindkét irányból belátható szakaszon egy forgalmi sávra szűkül és a közúti jelzésekből más nem következik, a szembejövő járművek közül annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik útját irányváltoztatás nélkül tudja folytatni” a villamosra nem érvényes.

Ez alapján viszont megállapíthatjuk, hogy útszűkületben a szemből érkező járművek közül mindig a villamos rendelkezik elsőbbséggel akkor, is ha csak irányváltoztatással tudja az útját folytatni. Bár ez is egy igen ritka - esetleges útjavítások során tapasztalható – helyzet.

Mindezek alapján érdemes tudni:

Olyan kereszteződésben, ahol az elsőbbséget közúti jelzések határozzák meg, a villamos ugyanúgy ad és kap elsőbbséget, mint bármelyik másik jármű. Hiszen mind a jelzések, mind pedig a kanyarodás szabálya a villamos számára is betartandó szabály.

Nagyon-nagyon ritka helyzetek, amikor az általánostól eltérően a villamos rendelkezik elsőbbséggel:

·         egyenrangú kereszteződésben

·         azonos irányból érkezve és együtt jobbra vagy balra kanyarodás közben

·         útszűkületben szembe találkozás esetén

A valóságban megtalálható helyzet:

·         Körforgalmat keresztező villamos

Mindebből az következik, hogy bár a villamossal szemben érdemes mindig megkülönböztetett figyelmet, eseteként udvariasságot tanúsítani, semmiképpen nem szabad mumuskén kezelni. Az pedig pláne nem igaz, hogy mindig elsőbbséggel rendelkezne.

Elindítottam egy Facebook csoportot a villamossal kapcsolatos KRESZ szabályokkal összefüggésben.

https://www.facebook.com/groups/137990603568871/

Az alábbi két feladványra a helyes választ is ott lehet megtalálni.

Mi a helyes áthaladási sorrend?

Villamosok, trolibuszok és közhasználatú autóbuszok

53. § (1) A járművek közlekedésére vonatkozó szabályok közül nem vonatkozik

a) a 13. §-ban és a 14. § (1) bekezdésének i)-o) pontjában meghatározott jelzőtáblák jelzése a villamosra és a trolibuszra;

b) a 24. § (2) bekezdése, a 25. § (2)-(5) bekezdése, a 31. § (1)-(4) bekezdése, a 32. §, a 34. § (1)-(7) bekezdése, (8) bekezdésének b)-e) pontja és (9) bekezdése, a 35. §, a 36. § (1)-(5) bekezdése, (6) bekezdésének a) és b) pontja, (7) és (8) bekezdése, a 40. § (1)-(6) bekezdése, a 41. § (1)-(5) bekezdése, valamint a 46. § (6) bekezdése a villamosra;

c) az irányjelzésre vonatkozó rendelkezés az irányjelző készülékkel fel nem szerelt villamosra.

(2)341 A forgalomirányító fényjelző készülék jelzése a villamosra is irányadó, kivéve, ha a villamosforgalom irányítására külön - fehér fénypontokat mutató - fényjelző készülék működik.

(3) A villamos, a trolibusz és a közhasználatú autóbusz vezetője, illetőleg ezzel megbízott alkalmazottja indulási jelet akkor adhat, amikor az utasok fel- és leszállása befejeződött. Ha a jármű megtelt, a felszállás megszüntetésére történt figyelmeztetés után az indulási jelet meg szabad adni.

(4) A trolibusz és a közhasználatú autóbusz vezetője elindulási szándékát irányjelzéssel csak akkor jelezheti, ha a jármű összes ajtaja becsukódott.

(5)342 A villamospótló autóbusz a villamospályán is haladhat. Ebben az esetben a villamos megállóhelyénél levő járdasziget bal oldalán haladhat és megállhat, továbbá a villamosforgalom irányítására szolgáló külön fényjelző készülék jelzését kell figyelembe vennie.

 

Pető Attila

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....