bűnügy

Krimibe illő autósüldözés volt Ózdon

2017.08.17.

Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök

Szabó Csilla azt írta: az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei szerdán késő este Arlón igazoltatni akarták egy terepjáró sofőrjét, de a férfi a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott a gépjárművével Ózd felé. 

A rendőrök követték az autót, majd a segítségükre siető kollégáik megkülönböztető jelzést használva próbálták megállítani a gépjárművet Ózdon. Az utasával menekülő férfi a terepjárójával nekiütközött előbb az egyik, majd az időközben helyszínre érkező másik rendőrautónak is, majd az egyik rendőr felé hajtott. 

(a kép illusztráció)

"Az élet és a testi épség megóvása érdekében a rendőr a gépjármű kerekére célzott lövést adott le" - áll a közleményben. 

Az eset során a rendőrök nem sérültek meg, a terepjáró sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrt és utasát a helyszín közelében elfogták. A terepjárót vezető Cs. Erik 22 éves ózdi lakost őrizetbe vették.

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja le  - közölte Szabó Csilla. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....