Audi Cup

A labdarúgás világsztárjai a 2015-ös Audi Kupán

2015.06.07.

Négy mérkőzés két nap alatt a legjobb klubok közreműködésével – ez az Audi Kupa. A nemzetközi futball négy kiváló csapata méri össze erejét a müncheni Allianz Arénában augusztus 4-5. között az „Érintésnyi közelségben a legjobbak” mottóval megrendezett eseményen. Eddig az FC Bayern München valamint a Real Madrid CF erősítette meg részvételét. A jegyek elővételben a mai naptól fogva kaphatók a www.audicup.com honlapon. A napijegyek már 20 eurótól elérhetőek.

Az idei lesz a negyedik ilyen labdarúgó torna, az elsőt 2009-ben, az Audi autómárka születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségek keretében rendezték meg. A kétévente tartott Audi Kupa azóta az európai labdarúgó idényre való felkészülés egyik legkiemelkedőbb eseményévé nőtte ki magát. A Real Madrid CF első ízben fog szerepelni Münchenben a négycsillagos Audi lobogó alatt.

A másik két csapatot június elején, közvetlenül az európai bajnoki szezon végét követően nevezik meg.
Az Audi Kupa lebonyolításának rendje kiállta az idők próbáját, ezért most is változatlan marad. Augusztus 4-én, kedden tartják a két elődöntőt. A két meccs vesztesei szerdán, augusztus 5-én a harmadik helyért játszanak, mielőtt sor kerülne a győztesek között a döntőre. A mérkőzések kezdő időpontja mindkét napon 18:15 illetve 20:45. Ennek eredményeként az Allianz Aréna nézői mindkét napon láthatják mind a négy csapatot. A győztes jól megérdemelt jutalma pedig az Audi által terveztetett 60 centiméter magas - alumíniumból készült - trófea.


Arjen Robben, Mario Götze, Manuel Neuer, Toni Kroos, Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Sergio Ramos vagy Iker Casillas – csak néhány nagy név a résztvevő csapatok soraiból, akik valóra váltják majd ebben az évben is az Audi Kupa mottóját: „Érintésnyi közelségben a legjobbak”.
Az Audi Kupára már kaphatóak a jegyek a www.audicup.com honlapon. Az egynapos jegyek ára, amellyel a nézőnek lehetősége nyílik két mérkőzést is élőben megtekintenie, már 20 eurótól kezdődik. Az Audi Kupával és az Audinak a labdarúgás területén való elkötelezettségével kapcsolatos információ is rendelkezésre áll a következő webhelyen: www.facebook.com/Audi.Football.

Ide kattintva megtekintheti az Audi Kupa előzetesét:

https://www.facebook.com/audi.football/videos/862314183821868/

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....