WRC

Latvala már a második versenyen győzelemre vezette a Toyotát

2017.02.12.

A finn magabiztos vezetéssel nyerte meg a Svéd-ralit a Yaris WRC-vel.

18 év után szerzett újra győzelmet a Toyota a rali-világbajnokságon, miután Jari-Matti Latvala diadalmaskodott a 2017-es rali világbajnokság második versenyén, Svédországban. A japán márka utoljára 1999-ben, a Kínai-ralin aratott győzelmet Didier Auriollal a volánnál. Latvala átvette a vezetést a világbajnokságon is, előnye 4 pont Ogier-val szemben.

 

A finn ölébe szombat este esett az első hely az addig magabiztosan vezető Thierry Neuville hibájának köszönhetően, és ha már megkapta, köszönte szépen, meg is őrizte azt a verseny végéig. Ráadásul nem is óvatos autózással, hanem komoly tempót diktálva, amit az utolsó, extra pontokért zajló szakaszon, a z ún. powerstage-en megszerzett első hely is bizonyít.

Pedig úgy tűnt vasárnap még Ott Tänak is beleszólhat majd az első helyért folytatott küzdelembe, mivel a hátránya csak 3,8 másodperc volt. A vasárnapi két első szakasz után azonban Latvala 20 másodperc fölé tornászta az előnyét, aztán a powerstage-en sem talált legyőzőre, így magabiztos győzelmet aratott.  Tanak vasárnap nem volt elégedett a Fiesta WRC viselkedésével, elsősorban a túlkormányzottságra panaszkodott, így végül elégedetten nyugtázta a második helyért járó pontokat is.

A dobogó harmadik fokára a szezonnyitón győzelmet szerzett négyszeres világbajnok, Sébastien Ogier állhatott fel. Szombat este még ő is csak 16 másodpercre volt lemaradva az első helytől, de vasárnap rögtön az első kanyarban megpördült és lefulladt, ezért hamar elvesztette esélyét a győzelemre, de a harmadik helyét semmi sem veszélyeztette.

Dani Sordo tempója nem volt meg a dobogóhoz, de a negyedik helyével így is a legjobb hyundai-os lett, és a vb-pontversenyben is a negyedik. Hozzá hasonlóan az ír Craig Breen is csak ismerkedett az autójával, a Citroën C3 WRC-vel, így az ötödik helyen végzett, csakúgy, mint Monte-Carlóban. Csapattársa, a korábban győzelemre is esélyesnek tartott Kris Meeke ismét hibázott szombaton, ezért csak a powerstege-en szerzett 2 ponttal távozik Svédországból.

Elfyn Evans lett a hatodik a Dmack gumikon gördülő Forddal. A wales-i versenyzőnek nem volt könnyű futama, defekt és motorhiba is hátráltatta, de így is vissza tudta verni Hayden Paddon támadását. A Hyundai új-zélandi versenyzője azután kezdett el jó tempót diktálni a havas versenyen, hogy szombaton megváltoztatta az i20 WRC beállításait a szervizparkban. Később a szervokormány is elromlott a kocsijában, ezért csak hetedik lett, viszont a powestage-en is szerzett egy pontot.

Mads Ostberg nem fért be a top 10-be, mert szombaton leesett a hátsó szárny a privát színekben indított Ford Fiestájáról, és két szakaszon kénytelen volt csökkentett leszorítóerővel menni. Még rosszabbul járt Latvala csapattársa, Juho Hänninen, aki péntek után vasárnap is összetörte a Yaris WRC-t, ezúttal egy fa helyett egy hídnak ment neki.

Végeredmény, Svéd-rali:

1

Jari-Matti Latvala, M.Anttila

Toyota

2ó36p03.6s

2

Ott Tanak, M.Jarveoja

Ford

29.2s

3

Sebastien Ogier, J.Ingrassia

Ford

59.5s

4

Dani Sordo, M.Marti

Hyundai

2p11.5s

5

Craig Breen, S.Martin

Citroen

2p51.2s

6

Elfyn Evans, D.Barritt

Ford

5p26.6s

7

Hayden Paddon, J.Kennard

Hyundai

5p31.2s

8

Stephane Lefebvre, G.Moreau

Citroen

7p14.7s

9

Pontus Tidemand, J.Andersson

Skoda

9p11.1s

10

Teemu Suninen, M.Markkula

Ford

10p02.9s

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....