Genf

Lefoglalták az egyenlítői-guineai elnök fiának luxusautóit Genfben

2016.11.04.

Obiang ellen hamarosan eljárás indul a Svájccal szomszédos Franciaországban pénzmosás, közpénzek elsikkasztása és korrupció gyanúja miatt.

- Lefoglalták az egyenlítői-guineai elnök fiának 11 luxus- és sportautóját Genfben egy előzetes korrupciós vizsgálat keretében - közölték a svájci hatóságok csütörtökön. A Teodorin Obiang tulajdonát képző járműveket hétfőn foglalták le a genfi repülőtéren, azokat ugyanis repülőgéppel akarták elszállítani az alpesi országból - tájékoztatott Henri Della Casa, a genfi ügyészség szóvivője.


A LíHebdo című lap szerint az elkobzott járművek között volt egy 2 millió euró (616 millió forint) értékű Bugatti Veyron és egy svéd gyártmányú Koenigsegg One:1 sportkocsi is. Steven Wade, a Koenigsegg autógyártó cég szóvivője szerint az utóbbi típusból mindössze hét darab készült, alapára pedig 2,8 millió dollár (782 millió forint). A genfi ügyészség által közzétett listán három Ferrari, egy McLaren P1 és egy Aston Martin One-77 típusú luxusautó is szerepel.

A Le Temps című lap értesülései szerint Obiang ellen hamarosan eljárás indul a Svájccal szomszédos Franciaországban pénzmosás, közpénzek elsikkasztása és korrupció gyanúja miatt. A férfival szemben vizsgálatok folynak az Egyesült Államokban is. A LíHebdo szerint Egyenlítői-Guinea elnökének fia gyakran látogatott Svájcba. 2015 januárja és 2016 márciusa között magánrepülőgépe nyolc alkalommal fordult meg a genfi repülőtéren, és összesen 69 napot töltött az alpesi országban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....