Porsche Panamera

Lehengerlő a Panamera Turbo S E-Hybrid teljesítménye

2017.03.05.

Új hibrid modellel bővül a Panamera modellpalettája! A típus zászlóshajója, a Turbo S is hibrid hajtásláncot kap. A rendszerteljesítmény 680 lóerő, melyhez hegyomlásnyi, azaz 850 Nm-es nyomaték párosul.

Ha az előző posztunkban szereplő Panamera S E-Hybrid 700 newtonméteres nyomatékát elképesztőként jellemeztük, a Turbo S E-Hybrid egyenesen fenomenális értékkel bír. A V8-as négyliteres benzinmotor és a mellette szolgálatot teljesítő villanymotor együttesen 680 lóerőnyi rendszerteljesítményt nyújt, maximálisan 850 Nm forgatónyomatékkal! Olyan dinamikával mozog a Panamera ezzel a teljesítménnyel, mint a kőkemény versenyautók, miközben a szabvány fogyasztási értéke visszafogott marad. Álló helyzetből 3,4 másodpercre van szüksége a 100 km/óra sebesség eléréséhez, és egészen 310 km/óráig gyorsul. Persze ha megemlítjük, hogy az összkerékhajtású Turbo S E-Hybrid megalkotásánál a 918 Spyder szupersportautó hajtásrendszerét vették alapul, akkor nem is annyira meglepőek ezek az értékek.

A V8-as motor 550 lóerős, a villanymotor pedig 136 lóerőt képes mozgósítani

Annál meglepőbb a fogyasztási érték, amely némi önmérséklettel akár 2,9 literre is lefaragható száz kilométeren a legújabb európai mérési ciklus alapján. Természetesen ebben segít az is, hogy 50 kilométert képes megtenni tisztán elektromos üzemmódban az autó. Szintén fontos tényező a nyolcfokozatú, kettős tengelykapcsolós, automatizált sebességváltó, amely egyben a fantasztikus menetkényelem egyik záloga is. A légrugózással együtt egyedülállóvá teszik a Panamera Turbo S Hybridet a kategóriában, hiszen a luxuslimuzinok kényelmét egyetlen ellenfél sem képes ilyen tökéletes egyensúlyban ötvözni a sportautók teljesítményével.

Az elektromos rásegítés nélküli Turbo S gyári átalfogyasztása 9,4 liter/100 km. Ennek tükrében a S E-Hybrid 2,9 literes ígérete igencsak kecsegtető

A villanymotor áramellátását folyadékhűtéses lítium-ion akkumulátor biztosítja, amelynek kapacitása 14,1 kW/h. Hat órán belül teljesen feltölthető az otthoni hálózatról, ám az extraként rendelhető nagyobb teljesítményű töltővel 2,4 órára redukálható az időtartam. A töltési folyamat elindítható a Porsche Communication Management (PCM) révén, vagy akár a Porsche Connect app segítségével is. Ráadásul a hálózatról töltődő autó állóhelyzeti hűtésre és fűtésre is képes.

A genfi debütálás után júliusban kezdődik a Panamera Turbo S Hybrid forgalmazása, amelynek 150 milliméterrel hosszabb tengelytávolságú változatára az Executive kivitelre sem kell tovább várni. Az új modell szériafelszereltségéhez tartozik a kerámia-kompozit fékrendszer, a Porsche Dynamic Chassis Control Sport (PDCC Sport) aktív stabilizáló rendszer a Porsche Torque Vectoring Plus (PTV Plus) rendszerrel együtt. Emellett az adaptív futómű-szabályozás, a Power Steering Plus szervokormány és a 911 Turbo Design 21 colos könnyűfém keréktárcsa-garnitúra is. A hátsókerék-kormányzás viszont az Executive modellek kiváltsága marad.

Egy látványos videó segít megmutatni az új Panamera modell nagyszerűségét:

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....