Volkswagen

Lendületesen halad a Volkswagen észak-amerikai átszervezése

2018.01.19.

Észak-Amerikában is lendületesen folytatja a Volkswagen márka az egyes régiók megerősítését szolgáló globális stratégiáját. Az új Jetta bemutatásával a Volkswagen e régióban legsikeresebb volumen modelljének hetedik nemzedékét mutatta be a Detroiti Autószalon (North American International Auto Show; NAIAS) előestéjén. Az új Jetta formavilágát pontosan az észak-amerikai ügyfél igények szerint alakították ki a tervezők.

„A Golf, a Passat és a Beetle mellett a Jetta az egyik legnépszerűbb modellünk – egyben az első számú Volkswagen az Amerikai Egyesült Államokban. Teljes egészében átdolgoztuk, így immár új szintet képviselve számít egyesült államokbeli sikereink kulcsfontosságú tényezőjének. 2020-ig évente két-két további új Volkswagen jelenik meg az Amerikai Egyesült Államok piacán” – hangsúlyozta Dr. Herbert Diess, a Volkswagen márka igazgatótanácsának elnöke.

A Jetta bemutatója a Volkswagen igen sikeres 2017-es évét követi Észak Amerikában: mintegy 592 ezer eladott járművel (+1,9 százalék, 2016: 580 600 gépkocsi) e régió is hozzájárult a Volkswagen márka új kiszállítási rekordjához. Amint a márka a Detroiti Autószalont megelőzően közzétette, 2017-ben világszerte 6,23 millió Volkswagen személygépkocsit adtak át az ügyfeleknek, nagyjából 250 ezerrel többet, mint a megelőző év során.

Hinrich Woebcken, a Volkswagen North America vezérigazgatója kiemelte: „2017 folyamán sikerrel újult meg a Volkswagen az Amerikai Egyesült Államokban. Új középkategóriájú SUV-modellünket, az Atlast, óriási érdeklődés fogadta az ügyfelek körében. A teljes piac visszaesése közepette mi sikerrel növeltük értékesítésünket és további piaci részesedést szereztünk.” A Volkswagen emellett a dízel témakör terén is jelentős előrelépést produkált, s az Amerikai Egyesült Államokban érintett 540 ezer gépkocsi immár több mint 80 százalékának átalakítása vagy visszavásárlása is megtörtént.

Új, kimondottan az amerikai piac igényei szerint kialakított modelljeivel a Volkswagen új offenzívát indít a térségben, amelynek célja, hogy Észak-Amerikában is meghatározó volumen márkává lépjen elő. Ennek érdekében a vállalat összesen több mint 3,3 milliárd dollárt (2,8 milliárd euró) kíván invesztálni Észak-Amerikában az elkövetkező három év során, ebből mintegy 1,2 milliárd dollárt (egymilliárd eurót) az amerikai egyesült államokbeli projektjeire. A Volkswagen márka célja 2020-ig a nullszaldós működési eredmény Észak-Amerikában.

Az új Jetta a Volkswagen észak-amerikai modell offenzívájának meghatározó eleme, de a Volkswagen chattanoogai gyárában készülő Atlas mellett a Tiguan Allspace és az e-Golf2 piaci bevezetésére is sor került. A tervek szerint 2020-ig évente két-két további új modell jelenik meg az Amerikai Egyesült Államok piacán. Az idén az új Jetta mellett az Arteon is megérkezik Amerikába, 2019-ben pedig az új Passat és egy további SUV-modell következik, egyaránt az MQB-technika műszaki alapjain.

2020-tól mindezt az első tisztán elektromos hajtásrendszerű járművek egészítik majd ki, amelyek az új fejlesztésű, modulrendszerű E hajtásrendszer-koncepcióra (MEB) épülnek. Amerikában egy SUV lesz az első MEB-modell.

„TRANSFORM 2025+” stratégiája keretében a Volkswagen a márka történetének legnagyobb modelloffenzívát indította el. Jelenleg több mint 50 jármű áll fejlesztés alatt és a Volkswagen egyedül 2018-ban több mint tíz új modellel, illetve modellváltozattal jelenik meg világszerte a piacon, tovább erősítve vezető volumengyártói pozícióját.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....