Alonso

Lengyelországban tesztelte a Hiluxot Fernando Alonso

2019.09.09.

Fernando Alonso sikeres, kétnapos felkészülésen van túl, amit a Toyota Hilux versenygéppel teljesített a lengyelországi Szczecinben szeptember elején - néhány nap múlva Dél-Afrikában áll majd rajthoz. 

Összesen 700 kilométert tett meg, amiben benne voltak a nemrég befejeződött Baja Poland egyes szakaszai is. Az edzőpályán voltak homokos szakaszok, kemény és puha talaj, illetve a csapat logisztikai partnere, a tereprally-specialista Overdrive Racing által tervezett buckás terep is. Végül tényleg a Dakar lehet a cél?

Fernando most Dél-Afrikában áll majd rajthoz, hogy versenyen kívüli indulóként részt vegyen a Lichtenburg 400 versenyen, ami egyben a South African Cross Country versenysorozat ötödik fordulója is lesz szeptember 13-14. között. Az eredetileg Harrismith közelében tervezett verseny számára új helyszínt kellett találni az évszakra nem jellemző szárazság miatt, ami miatt megnőtt a tűz kockázata.

- Ez volt az első európai teszt Fernando számára a Hilux volánja mögött, és a két héttel korábbi namíbiai teszthez képest nagyon másféle terepeken kellett vezetnie, nagyon más körülmények között. Ahogy előrehaladunk intenzív felkészülési programunkkal, arra koncentrálunk, hogy Fernando igazi kihívást jelentő szakaszokat tegyen meg, mert így könnyebben megszokja a Hiluxot és a tereprallyt, mintha egyszerűen csak nagy távolságokat tenne meg. Mindazonáltal sikerült a tervezett táv dupláját autóznia ezen a teszten, ami jól mutatja, hogy Fernando mennyire gyorsan ismerkedik a géppel. Jövő héten kimozdulunk a privát tesztelés viszonylag kényelmes világából, hogy Fernando első alkalommal kapjon ízelítőt a tereprally versenyzésből a Lichtenburg 400 versenyen. Hálával tartozunk a South African Cross Country versenysorozat rendezőinek azért, hogy külön engedélyükkel rajthoz állhat a TOYOTA GAZOO Racing is, maximálisan kihasználva ezzel ezt az értékes lehetőséget, hogy színesítsük Fernando felkészülési programját – avat be Glyn Hall, csapatfőnök.

- Határozottan pozitív volt ez a két nap itt Lengyelországban, ahol többféle tereppel is megismerkedhettem. A felkészülésemnek ebben a szakaszában örömmel veszek minden egyes kilométert, amit a Hilux versenyautóval megtehetek, és örülök, hogy sikerült az eredetileg tervezettnél többet teljesíteni. Igazán nagyszerű érzés, hogy a TOYOTA GAZOO Racing család tagja lehetek, és lehetőséget kapok próbára tenni magamat az autóversenyzés különböző szakágaiban. Nagyon élvezetes a Hiluxot vezetni, és élvezek minden egyes tesztet – fogalmaz az ígéretesen zárult teszt kapcsán Alonso. 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.11.17
E heti rajzunk készítője T-boy. Rajzának címe: A jövő már itt van! ..
2019.11.17
Angela Merkel a napokban vesz részt a német autóipar csúcstalálkozóján, ezt megelőzően pedig egy....
2019.11.17
Csak 2020 negyedik negyedévében kerülhet a mozikba a legendás hétszeres Forma-1-es világbajnok....
2019.11.17
Wels, Bécs és Budapest között létesít új vasúti szállítási kapcsolatot az Osztrák Szövetségi....
2019.11.17
Roberto Sergio Castillo Rodriguez Kubából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.11.17
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája egy 10. és egy 12. helyezéssel zárta a túraautó-....
2019.11.17
Az okostelefonos alkalmazásoknak köszönhetően ma már jóval egyszerűbb és kényelmesebb az utazás,....
2019.11.17
Levonulóban a Sajó árvíze, így vasárnaptól már nincs vízátfolyás miatt lezárt út Borsod-Abaúj-....
2019.11.17
A rendőrségre szerdán érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi egy budakalászi családi ház udvarán....
2019.11.17
A DJI dróngyártó cég új alkalmazásával csupán egy okostelefon segítségével gyorsan azonosíthatók és....