útépítés

Lerakták a kőszegi határátkelőt és az ausztriai Rőtfalvát tehermentesítő út alapkövét

2019.06.30.

Lerakták a 87-es számú főutat és az osztrák B61a jelzésű utat új határmetszési ponttal összekötő 1,8 kilométer hosszúságú út alapkövét a kőszegi határátkelőhely közelében - írja az MTI.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, régi tartozást rónak le a két nagyforgalmú főút összekötésével, hiszen Kőszeg és a burgenlandi régió évszázadokig szorosan kötődött egymáshoz, a „vasfüggöny” sokszínű gazdasági, kultúrális és emberi kapcsolatokat szakított szét és tartott távol egymástól mesterségesen.

„Harminc év sem volt elég ahhoz, hogy a megelőző száz év rombolásának következményeit felszámoljuk, és a kapcsolatok szövetének minden szálát helyreállítsuk, de amióta nemzeti kormánya van Magyarországnak, az újraépítési folyamat felgyorsult” – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy az elmúlt években öt közúti kapcsolatot építettek meg Magyarország és Ausztria között, és újabb öt építését tervezik 2021-ig, amelyek közül az első a Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf) közötti útszakasz.

A következő két évben két új autópálya kapcsolatot építenek ki magyar részről Ausztria, Burgenland irányába az országhatárig, ezek egyike Sopront, a másik pedig  Körmenden át Rábafüzest fogja összekötni Burgenlanddal – ismertette.

Heinrich Dorner burgenlandi tartományi tanácsos köszöntőjében az út kapcsán a turizmus és a gazdasági kapcsolatok fejlődésének lehetőségét emelte ki. Hozzátette, hogy az útépítés mindig érzékeny téma Ausztriában, így az út ausztriai szakaszának tervezése során a lakosságot és a civil szervezeteket is igyekeztek minél jobban bevonni.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a Kőszeget érintő fejlesztésekről szólva kiemelte: egyre jobban látszanak az elmúlt évek előkészítő munkájának eredményei.

A Kőszeget Rőtfalvábal összkötő új rendeltetése, hogy tehermentesítse a kőszegi határátkelőhelyet, és Rattersdorf belterületét is az egyre növekvő forgalomtól. Az út magyarországi szakaszán 625 méteren az építés új nyomvonalon halad, 200 méter hosszan pedig a 87-es főutat újítják majd fel.

A beruházás nettó 1,5 milliárd forintba kerül, a költségeket 30 százalékban állja az unió Interreg V-A Auszria-Magyarországf Együttműködési Programja, a többit a magyar állam finanszírozza. A kivitelezési munkák a tervek szerint 2021 nyarára fejeződnek be.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....