baleset

Lezuhant egy turistabusz Észak-Koreában, sokan meghaltak

2018.04.23.

- Súlyos közúti baleset történt Észak-Koreában, amelyben sok kínai turista vesztette életét - írta közleményében a pekingi külügyminisztérium hétfőn.

Az egyelőre tisztázatlan okokból bekövetkezett szerencsétlenség 32 kínai és 4 észak-koreai állampolgár életét követelte - mondta el sajtótájékoztatóján Lu Kang kínai külügyi szóvivő. További két kínai turista súlyos sérüléseket szenvedett, és válságos állapotban van - tette hozzá. A négy észak-koreai áldozatot munkásnak nevezte a pekingi külügyminisztérium. Phenjan megköveteli, hogy az országba látogatókat észak-koreai felügyelők kísérjék útjukon.

Kínát vasárnap este értesítették a szerencsétlenségről, az ország phenjani nagykövetségének munkatársai a helyszínre siettek, és egy orvosi csoport is útnak indult - tudatta a tárca. A CGTN kínai állami televízió felvételt is megosztott a balesetről. Ezen egy tetejére fordult, kék busz roncsa volt látható sötétben és zuhogó esőben. A helyszínen több mentőkocsi személyzete dolgozott. A csatorna korábban a Twitteren adott hírt arról, hogy lezuhant egy hídról egy turistabusz Észak-Koreában. A CGTN üzenetében legalább 30-ra becsülte a Phenjantól délre található Észak-Hvanghe tartományban történt baleset halálos áldozatainak számát. A tweetet később törölték.

Az Észak-Koreát felkereső külföldi turisták 80 százaléka a szomszédos Kínából érkezik, amely rendszeres repülőjáratokat is indít Phenjanba. Kína Észak-Korea egyetlen nagyhatalmi szövetségese, és kiemelkedően fontos kereskedelmi partnere. A becslések szerint évente több tízezer kínai látogató utazik az elzárkózó országba, közülük sokan a Tantung (Dandong) nevű határvárost érintő vonatot használják. Kínai adatok szerint 2012-ben legalább 237 ezer kínai turista kereste fel a szomszédos országot. Észak-Korea különösen a Kína északkeleti részén élők közkedvelt úti célja. Az észak-koreai úthálózat kezdetleges állapotban van. Aszfaltozott utak helyett több térségben csak földutak vannak, és a közlekedést kátyúk nehezítik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....