rendőrség

Lopott elektromos kerékpárok a horvát határon

2019.07.22.

Hercegszántónál egy kilépésre jelentkező kistehergépjármű csomagterében hat elektromos kerékpárt találtak a rendőrök. A bicikliket Ausztriából tulajdonították el néhány órával korábban.

Szerbiába akart menni annak a kisteherautónak a sofőrje és utasa, akiket július 20-án 10 óra 5 perckor ellenőriztek a járőrök a hercegszántói határátkelőhelyen. Az útiokmányok megvizsgálása után az egyenruhások átnézték a jármű csomagterét is, ahol hat darab - értékesnek tűnő - elektromos kerékpárt találtak. A biciklikről szinte azonnal kiderült, hogy azokat csupán néhány órával korábban lopták el egy osztrák kempingből.

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán az összesen közel 5 millió forintot érő kerékpárokat lefoglalták, a 38 és 35 éves horvát állampolgárt pedig gyanúsítottként hallgatták ki orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Időközben a két férfi ellen az osztrák hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, így a bajai nyomozók mindkettejüket kiadatási őrizetbe vették.  

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....