automatizált vezetés

Mágnesekkel irányítaná az autókat a Volvo

2014.03.12.

A svéd gyártó azzal kísérletezik, hogy az aszfaltba épített mágnesekkel mutassa meg a helyes utat az önmagukat vezető autóknak.


A Volvo befejezett egy kutatást, amelyben azt vizsgálták, hogy az útburkolatba épített mágnesek mennyire tudnák segíteni az önjáró, automatizált vezetésre képes autók iránytartását. A Svéd Közlekedési Igazgatósággal közösen végzett projekt kulcsfontosságú az önmagukat vezető autók piaci bevezetése szempontjából, mivel pont az autóknak az úton történő pontos és megbízható pozicionálása az egyik legnehezebb feladat ebben a témakörben.

Az útba épített mágnesek azért tűnnek jobb megoldásnak a GPS-nél vagy a nagyfelbontású kameráknál, mert rossz időjárási körülmények között és fizikai akadályok mellett is problémamentesen tudnak működni.

„A mágnesek egy láthatatlan sínt hoznak létre, ami szó szerint kikövezi az utat egy olyan pozicionálás felé, ami kevesebb, mint 10 centiméteres pontossággal tartja a megfelelő helyen az autót. Már többféle sebesség mellett teszteltük a rendszert, és az eredmények eddig nagyon ígéretesek” – mondta Jonas Ekmark, a Volvo Car Group megelőző biztonságot kutató részlegének vezetője.

„A célunk, hogy az autó képes legyen vezetni magát. A pontos, megbízható pozicionálás a szükséges előfeltétele az önmagukat vezető autók bevezetésének” – folytatta Ekmark. „Teljes mértékben lehetséges az automatizált autók bevezetése a jelenlegi infrastruktúra fejlesztése nélkül is. Ez a technológia azonban egy érdekes lehetőség arra, hogy az útburkolati jeleket mágnesekkel egészítsük ki.”

A mágnesek nem csak az autónak az úton történő elhelyezését is segítik, de az útelhagyásos balesetek számának csökkenéséhez is hozzájárulhatnak, és akkor is jó szolgálatot tehetnek, ha az útburkolati jelek esőben vagy hóban nehezen, vagy egyáltalán nem láthatók. Ha pontos az autók pozicionálása, az arra is lehetőséget ad, hogy keskenyebbek legyenek a sávok, ami több sávot, és így az áteresztő képesség növekedését jelentené.

A Volvo Hälleredben lévő tesztpályáján egy száz méteres szakaszba építette be 200 mm mélyre a kerek, 40 mm átmérőjű, és 15 mm vastag mágneseket, és természetesen a tesztelésre használt autó is kapott mágnes-érzékelő szenzorokat.

„Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a vas mágnesek hatékony, megbízható, és elég olcsó megoldást jelentenek az infrastruktúra és a fedélzeti rendszerek szempontjából is. A következő lépés, hogy valós forgalomban is teszteljük a rendszert” – mondta Ekmark.

A Volvo hamarosan egy átfogó tesztet indít az önmagukat vezető autókkal, 100 darab automatizált vezetésre képes autó működését fogják vizsgálni Göteborg utcáin, a mindennapos vezetési körülmények között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....