járműipar

Magyar design a német autóiparban

2018.11.15.

Az autóipar Magyarország egyik vezető iparága. A nagy autómárkákkal való együttműködésre a design területén is lehetőség nyílik – erről beszélgetett meghívott vendégeivel Koós Pál, a Magyar Formatervezési Tanács elnökhelyettese a Design Hét keretében Budapesten a Bálnában.

A beszélgetés résztvevői olyan magyar kiválóságok voltak, akik vezető német autógyárakban szereztek szakmai tapasztalatot. Dániel Tünde az Audi AG designere, Varga Péter, Porsche AG exteriőr részlegét vezeti Stuttgartban, Siklósi Tamás Digital Surface designere. A beszélgetés negyedik résztvevője Scherer József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem emeritus professzora volt.

Koós Pál köszöntő-bevezetőjében felidézte, hogy 15 alkalommal rendezik meg a Design Hetet, amelynek célja, hogy a formatervezést minél közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez. Az idei rendezvény díszvendége Németország, így jött az ötlet, hogy olyan szakembereket hívjanak meg, akik német autógyárakban öregbítik a magyar designerek hírnevét.

Tehetség, szorgalom, és némi szerencse – adta a siker receptjét Varga Péter, aki Zalaegerszegen érettségizett, Németországba járt egyetemre, s lett a Porsche magas beosztású vezető munkatársa. Húsz éve Németországban él, 2003 óta a stuttgarti központű sportautó gyártó alkalmazottja.

Dániel Tündte 2011-ben szerzett diplomát a MOME-n, s kezdetben a Volkswagennél, majd 2015-től az Audinál dolgozik.

Dániel Tünde

Gyermekkoromban nem csak babáztam, hanem az autók is vonzottak, igazán azonban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fertőzödtem meg az autókkal, első lányként – árulta el magáról, s hozzá fűzte azt is, nagyon is a helyén van, élete végéig ezzel szeretne foglalkozni.

Siklósi Tamás egy független cégnél dolgozik Németországban, amely nagyon sok autógyártóval kapcsolatban van.

Három D-s modelleket készítek – árulta el munkájáról, s tudatta azt is, ezek alapján készítik el a gyártáshoz szükséges szerszámokat. Mi vagyunk azok, akik a designerek elképzeléseit megvalódsítható formába öntjük.

Siklósi Tamás a rendezvény hallgatóival

Beszélt arról is, hogy a német autóipar precízen és professzionálisan működik és szinte minden mozzanatot szétosztanak, ami a designerek szakosodához vezetett. Igazi csapatmunka egy autó megtervezése éppúgy, mint a legyártása.

Magyarországon sokáig csak az Ikarus létezett, semmi más, hiába dédelgettünk járműformatervezési ötleteket – fogalmazott Scherer professzor, aki 2001-2002-ben kidobta az összes korábban összegyűjtött autós újságját, mert úgy gondolta, ez az álom végleg véget ért.

A következő évben megjelent a Mercedes és a MOME-val együttműködési megállapodást kötött – fűzte hozzá.

Telt ház a rendezvényen

A beszélgetés során szóba kerültek az autóipar nagy változásai, mint az önvezető autók vagy éppen az elektromos autók. A designerek elmondták, óriási kihívás a legújabb ipari forradalom idején designernek lenni. Az autókban a tabletek térhódításával a kapcsolók és gombok teljesen eltűnnek, ami nagy kihívás a tervezőknek. De ez a helyzet a motorháztetővel vagy éppen a szellőzőrácsokkal, e-motor esetében mindkettő feleslegessé válik.

Mit tanácsolnának a mai fiataloknak, akik designernek készülnek? -tette fel az újabb kérdést a moderátor.

Varga Pétert a rendezvény után hallgatók faggatták.

Varga Péter a tehetség mellett a szorgalmat és a szerencsét jelölte meg a siker receptjeként, s azt is, hogy fejlett kritikai érzékkel közelítsenek a dolgokhoz.

Dáneil Tünde szerint mindenkinek végig kell járni a saját útját, sosem szabad feladni, a lehetőségeket keresni kell.

A magyar designerek azért sikeresek a világban, mert bennünk van a tehetség mellett a túlélő mentalitás – fogalmazott.

Váltófutás, csak egyedül futunk – szólt közbe Varga Péter. - Ez egy kemény világ, sikeresek lehetünk, de gyorsan el is tűnhetünk.

Közös fotó a rendezvény után: Lenkei Balázs formatervező, Siklósi Tamás, Dániel Tünde, Scherer József, Varga Péter, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és Koós Pál.

Scherer professzor azt emelte ki, hogy a magyaroknak komoly próbatétel felzárkózni a német precízitáshoz.

Siklósi Tamás ezt egy példával is illusztrálta. Egyik főnöke, amikor megbontotta a kávéhoz a tejet, az üvegre mindig ráírta a megnyitás időpontját. Azt javasolta a népes fiatalokból álló hallgatóságnak, hogy az egyetem alatt mindenképpen találjanak egy gyakorlati helyet, ahová bejárnak, ahol olyan dolgokat sajátíthatnak el, amelyet az egyetemen sosem tanulhatnak meg.

A designer mérnök vagy művész? – tette fel a hallgatóságból a kérdést valaki.

Varga Péter szerint a designer profi művész, aki ismeri a határidőket. 50-50 százalékban művész és mérnök is – mondta.

Scherer professzor szerint műszaki érdeklődés nélkül nem lehet valaki designer, szerinte az arány 30-70 százalék.

Dániel Tünde úgy vélekedett, aq designernek művésznek kell lennie, aki ismeri a műszaki plattformokat.

Papír és ceruza nélkül a digitalizáció világában sem boldogulunk, ma is úgyanúgy sikicceket, rajzokat készítünk, mint régen – árulta el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....