Africa Eco Race

A magyar Scania nélkül futott az Africa Eco Race mezőnye szombaton

2018.01.14.

Befejeződött a 2018-as Africa Eco Race érdemi része: szombaton a viadal utolsó olyan szakaszát futották, amely még beleszámított az értékelésbe, de sajnos a Qualisport Racing kamionosai nem lehettek ott a mezőnyben.

Mint ismeretes, Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő technikai okok miatt a mauritániai dűnék között ragadt a pénteken bonyolított tízedik szakaszon: az addig a kategória-összesítésben a 3. helyen állomásozó Scania Qualisport Torpedóban a kuplung adta meg magát. A szervizcsapat a szervezők egyik járművével már az éjszakai órákban a helyszínre juttatta a kuplungcseréhez szükséges eszközöket, így a versenytrió nekiláthatott a beavatkozásnak, amellyel reggelre végeztek. Miután újra üzemképessé varázsolták a sárga montrumot, nekivágtak az előző napon megkezdett táv hátralevő részének: a célállomásig – amely a szombati napon a rajt volt – is eljutottak, ám sajnos túl későn, így már nem vághattak neki az újabb penzumnak.

„Sajnos ilyen technikai sport, megtörténik az ilyesmi. Egész éjjel dolgoztunk, bízva abban, hogy a szombati szakaszon ott lehetünk, de bármennyire igyekeztünk, nem jött össze. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki odahaza figyelt bennünket és szorított értünk. Fájdalmas, hogy így jártunk, mert nagyon közel álltunk a jó eredményhez, amelyre évek óta várunk, és amelyért évek óta dolgozunk, de ez egy olyan műfaj, ahol mindig, mindenből lehet tanulni. Ebből is. Most nincs más hátra, mint vasárnap begördülni a Rózsaszín tó partján tartandó célceremóniára, ahol a korábbi nyolc Africa Eco Race indulásunk alkalmával jelen voltunk” – nyilatkozta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós, aki 2010-ben már megnyerte a kamionos kategóriát a leghosszabb afrikai tereprali-futamon, az évek során pedig a dobogó összes fokát megjárta már együttesével.

Az Africa Eco Race vasárnapi zárószakasza már csak demonstrációs száguldás lesz az Atlanti-óceán partján, Szenegálban, Dakar közelében: a végeredményt ez a menet már nem befolyásolja. Az autósoknál a pályafutása első nagy diadalát arató francia pilóta, Mathieu Serradori diadalmaskodott buggy-jával, a motorosoknál a KTM-es olasz Paolo Ceci az idei győztes, míg a kamionos kategóriában Gerard de Rooy diadalmaskodott: a De Rooy-Iveco kétszeres Dakar-győztes pilótája először szerepelt az Africa Eco Race-en, amelynek első, 2009 januárjában futott viadalát épp az édesapja, Jan de Rooy nyerte a monstrumok között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....