magyarok a világ járműgyártásában

Magyarok a világ járműgyártásában: Fekete István (1883-1956)

2017.04.21.

Megpróbáltuk összeszedni amit csak lehetett Fekete Istvánról. Galamb József kortársa volt, s hozzá hasonló karriert futott be. Mégis róla sokkal kevesebbet lehet tudni.

Míg „Joe” Galamb Henry Ford munkatársaként futott be fényes pályafutást, Fekete István, akire az amerikai újságírók leginkább Stephen I Fekete néven hivatkoznak a Hudson autógyárnál dolgozott. Életéről és munkásságáról csak vázlatos információk állnak rendelkezésre.

Az ellensúlyozott főtengely szabadalmi rajza

1883-ban született, s a XX. század elején érkezett Amerikába. Néhány évvel később már a Hudson autógyárnál dolgozott. A Hudson-t 1909-ben alapította Howard E Coffin, az Oldsmobile korábbi főmérnöke, aki két korábbi munkatársával Roy D. Chapin-nal és George W Dunham-mel közösen meggyőzte Joseph L. Hudson bevásárlóközpont-építő vállalkozót, hogy finanszírozza új cégüket. Hudson, aki saját magáról neveztetette el a vállalkozást nem bánta meg a döntését: egy évvel indulása után a Hudson már a 10. legnagyobb autógyár volt Amerikában. Mindez akkor, amikor több ezer (!) kisebb-nagyobb vállalkozás kereste a vevők kegyeit.

A Hudson kiforrott, megbízható konstrukciót kínált. A kormánykereket bal oldalra tették, a kezelőszerveket középre. Néhány évvel később ők lettek az első vásárlói a General Motors által kifejlesztett önindítónak.

Ebben a környezetben egy tehetséges mérnök ki tudta bontakoztatni tehetségét. Fekete 1915-ben már főmérnök helyettes volt. 1925-1928 között pedig a főmérnöki posztot töltötte be. 1929-ben távozott a Hudson autógyártól. Későbbi sorsa ismeretlen. Nyugdíjas éveit egy ideig Floridában töltötte, majd visszatért Detroit környékére, Grosse Point városába. 1973-ban hunyt el. Egy gyermeke volt: Dr Elizabeth Fekete (1904-1991)

Egy Hudson-Essex autó Magyarországon

Pályafutása során számos szabadalmat nyújtott be. Ezek közül a leghíresebb és legismertebb az ellensúlyozott főtengely. Az 1916-os modellévre az egyik legnépszerűbb Hudson, a Super Six négy helyen csapágyazott főtengelyét nyolc ellensúllyal szerelte fel. Így növelte a motor maximális fordulatszámát, ráadásul jóval kiegyensúlyozottabb működést tett lehetővé és csökkentette a súrlódást is. A főtengely és más átalakítások révén 80 százalékos teljesítménynövekedést sikerült elérni. A 70 lóerős végeredmény éppen 10 lóerővel haladta meg a vadonatúj Cadillac V8-asának teljesítményét – s ne feledjük a Hudson hathengeres volt!

Fekete később részt vett az 1919-ben bemutatott Essex tervezésében is. A Hudson által gyártott Essex egy olcsó, zárt karosszériás családi autó volt, amelyet egy nyitott autó áráért lehetett megvásárolni. Az Essex óriási sikernek bizonyult.

A Google Patents adatbázisban több Fekete által jegyzett szabadalmat is lehet találni. Reméljük egyszer további részletek is előkerülnek e kiváló mérnök életéről.

Négyesi Pál

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....