AMTS 2018

Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás az AMTS-en

2018.03.23.

Pénteken megnyitotta kapuit A magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás, amelyet szombaton és vasárnap bárki megtekinthet, aki kilátogat az Automobil és Tuningshowra, amelynek ezúttal is a Hungexpo ad otthont. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke sorrendben a hatodik kiállítást szenteli azoknak a magyar mérnököknek, designereknek, akik a múltban és a jelenben öregbítették Magyarország jó hírnevét a világban.

Van mire büszkének lenni. Knezsik István, az ANK elnöke és Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A képre kattintva képgaléria nyílik.

Van mire büszkének lenni, akár a múltat, akár a jelent vagy éppen a jövőt nézzük – mondta kiállításmegnyító köszöntőjében Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A politikus kifejtette, 2017-ben rekordévet zárt a magyar járműipar, termelési értéke 8038 milliárd forint volt. A járműipar adja a magyar feldolgozóipar harminc százalékát, s 175 ezer embernek biztos megélhetést.

Knezsik István és vendégei. További fotók a képre kattintva tekinthetők meg.

Magyarország autóipari nagyhatalommá vált, s nálunk működik a világ legnagyobb motorgyára – jelentette ki az államtitkár, aki beszélt arról is, idén eddig 15 nagyberuházás indult az országban, ebből 9 a járműiparhoz kapcsolódik. A kormány kiemelten kezeli az e-mobilitást, jelenleg 2200 e-autó működik, s 5 ezer zöld rendszámot adtak ki – érzékeltette a politikus, van hová fejlődni. Bejelentette azt is, a MÁV Start új IC-kocsik gyártásába kezdett Szolnokon, megkezdődik az IC-vonatok cseréje.

Magyarként érdemes Magyarországon dolgozni ebben az ágazatban – erősítette meg a kiállítás tematikáját az államtitkár.

A rendező Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István elmondta, 1300 négyzetméteren mutatják meg azt, mire lehetünk büszkék a múltból és jelenből.

Lenkey Balázs

Elsőként Lenkey Balázst, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanárát szólította színpadra, aki az IC-kocsik terevezője. Majd megidézte Kármán Tódort, az első drón feltalálóját, id. Rubik Ernőt, aki a GOBÉ megalkotója volt.

A gyrocopter

Az élő show következő vendége Árgyelán Aurél, a SkyCruiser Autogyro Kft. tulajdonosa volt, aki Mészáros József főkonstruktőrrel megalkotta a gyrocoptert. Az Inárcson készülő közlekedési eszköz nem tud leesni, olyan, mintha dróton húznák – fejtették ki. 120-130 km/órás sebességre képes, normál benzinnel működik, hatótávolsága 350-500 km között van. Jelenleg kétüléses változatban gyártják, de tervezik 1 és 3 üléses formában is.

Magyar fejlesztésű kisrepülőgép a kiállításon.

Újabb repülős szakembert szólított a színpadra az ANK elnöke. Boros László, a Magnus Aircraft vezérigazgatója bemutatta azt a magyar fejlesztésű kisrepülőgépet, amelyet a világon először fejlesztettek ki kompozit anyagokból. A kétüléses repülőgép  műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztettek egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik és szintén kompozit anyagból készült; így jóval könnyebb, alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek. A gépeket egyelőre Kecskeméten gyártják, hamarosan azonban Pécs lesz a cég új gyártóközpontja.

Bemutatkozik a kiállításon az új magyar elektromos kukásautó. Debrecenben készül, hatótávolsága egy feltöltéssel 70-100 km munkavégzés közben, de legalább 130 síkúton. Bartha István több, mint tizenöt éve kezdte a Debreceni Egyetemen ennek az elektromos hajtásláncnak a fejlesztését, 2015 óta egy külön kutatás-fejlesztési laborban dolgozik a találmány tökéletesítésén.

Az élő show képletesen a vízen folytatódott. Knezsik István újabb vendége Viszkei András, az Aqwia Kft. tulajdonosa volt. A cég kifejlesztette és gyártja az elektromos hajókat, amelyek iránt óriási a kereslet.

Elektromos hajó is látható a kiállításon.

Százhúsz darabot már eladtunk, s alig bírjuk bővíteni az üzemet, akkora a kereslet – mondta az élő show színpadán Viszkei András.

Ezután a formatervezők vették át a színpadon a főszerepet. Az ANK elnöke előbb Obendorfer Dávidot, majd Wittinger Csabát hívta a színpadra. Előbbi a RIVA bergamói designstudió munkatársa, nevéhez fűződik az Citroen Type H furgon újraértelmezése és luxushajók designja. Utóbbi a Renault Twingo külső designja mellett újabban a Mercedes-AMG Project One-en dolgozik, a különleges jármű kerekeit ő tervezte.

Újabb vendég érkezett a színpadra. Papp Tamás, Dräxlmaier Hungaria Kft. műszaki igazgatója. Ez a magyar cég olyan világmárkák enteriőrjét tervezte, mint a Porsche, a Range Rover vagy éppen az Audi A7.

A lóközlekedést Lázár Vilmos világbajnok fogathajtó, a Magyar Lovas Szövetség elnöke képviselte.

Azért vagyunk mi magyarok ennyire jók a járműgyártásban, mert a lovak jelentik a gyökeret, ott ugyanis a ló jelenti a motort – fogalmazott. Beszélt arról is, hogy egykoron lótenyésztésben világhatalom voltunk, s oda kellene újra visszatérni.

Habsburg György nagykövet

Knezsik István Habsburg György nagykövetet kérte a színpadra. Az ok, az, hogy a Habsburg-család ajándékozta a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumnak a Delizsánsz postakocsit, ami Mária Terézia parancsára 1752-ben kezdett el postajáratként közlekedni Bécs és Budapest között. A Delizsánszot eredeti pompájában felújították, most éppen az AMTS-en vendégeskedik vasárnap estig. Habsburg György elárulta, édesapja, Habsburg Ottó teljes hagyatéka Magyarországra került, feldolgozása megkezdődött.

A külföldön élő Anisits Ferenc ismét ellátogatott Budapestre.

Az élő show utolsó vendége Anisits Ferenc volt, akit dízelpápaként ismer a világ. A BMW-nél egykoron korszakalkotó magyar mérnök tavaly vette át életművéért a magyar járműipar Oscar-díját az ANK elnökétől. Idén is eljött, hogy megemlékezzen egy nagy magyar mérnökgenerációról, amelynek tagjai 1956 után külföldre távoztak, s a világ nagy cégeinél öregbítették a magyar mérnökök jó hírnevét.

Perr Gyula, Cser Gyula, Gyarmathy György, Sinkó Aladár – sorolta mérnöktársainak nevét, majd megjegyezte: egyedüli túlélő vagyok.

Anisits Ferenc a kiállításmegnyítón úgy fogalmazott, legyen büszke az ország arra, hogy autókat szerelnek össze, az összeszerelés ugyanis a legnagyobb hozzáadott érték, a legmagasabb fokú tevékenység.

A dízelpápa humorát sem veszítette el, Knezsik István dicsérő szavaira úgy reagált: - Jobb feltalálónak lenni, feltaláltnak lenni kellemetlenebb.

Teljes felújításon esett át és már túl van első, Angliában végzett tesztjén a kétszeres Európa- és angol-bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team versenykamionja. A Jázmin névre keresztelt jármű dobogós esélyekkel készül a 2018-as Kamion Európa-bajnokságra. A sajtó és a nagyközönség először március 23-25 között találkozhat vele az Automobil és Tuning Show-n.

A járműről a lepel a kiállítás után hullott le. Ebben segítséget nyújtott Homolya Róbert államtitkár, Knezsik István, az ANK elnöke, Tököly László, az OXXO elnöke, Horváth Richárd Hatvan polgármestere és Sárosi Brúnó a csapat vezetője.

Fotók: Birton Szabolcs

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....
2024.03.27
Kamionnak ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya 78-as kilométerszelvényénél, Kecskemét....