Kiss Norbi

Magyarországra költözött Kiss Norbi csapata

2019.05.25.

Idén a Tankpool24 Racing mindkét Mercedesét Kecskeméten készítik fel, nagyrészt magyar mérnökök.

Kiss Norbi és új csapattársa, Fabio Citignola

Kiss Norbert a szezonindító sajtótájékoztatóján, a Pappas Auto Magyarország Hunyadi János úti Mercedes-AMG bemutatótermében jelentette be, hogy idén is marad a német Tankpool24 csapatnál, amelyhez idénre négy magyar szakember - köztük Norbi régi versenymérnöke is – csatlakozott. Emellett az is fontos változás a magyar kamionversenyző csapatánál, hogy a két Mercedes versenygépet már nem egy német, hanem egy magyar műhelyben készítik fel minden egyes versenyre.

A mercedeses bajnoki cím még várat magára

Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnokként 2016-ban csatlakozott a Tankpool24 Racing csapathoz, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a Mercedes márkával is megismételje az oxxós M.A.N.-nel szerzett sikereit a sorozatban. A csillagos technika azonban nem állt azon a szinten, hogy ez lehetővé váljon, de 2016-ban azért többször végzett dobogón, illetve Nogaróban, bravúrral a csapat első győzelmét is megszerezte. A sikeres szereplésnek az lett a jutalma, hogy első magyar autóversenyzőként kipróbálhatta a Mercedes DTM versenyautóját a Hungaroringen.

Első mercedeses évében ötödik, a másodikban viszont már harmadik lett a bajnokságban. 2018-ban is a német csapat színeiben indult, sokáig jól is állt, de az utolsó versenyen egy baleset miatt elúszott a dobogós helyezés, így is ismét az ötödik helyet szerezte meg az év végi összesítésben. 

Fontos változások a csapat háza táján

Norbi Markus Bauer csapattulajdonossal sokat egyeztetett a télen, végül arra jutottak, hogy változtatni kell a Tankpool24 struktúráján, tavaly ugyanis egy állandó szerelő készítette fel a két kamiont, a másik három szerelő csak mellékállásban dolgozott a versenyhétvégénken, ami nem volt ideális.

Markus Bauer és Bakó Csaba

A 34 éves magyar versenyzőt meglepte főnöke ötlete, mikor azt javasolta, hogy legyen inkább Magyarország az autók felkészítésének helyszíne, és végezzék a munkát magyar szakemberek. Norbi azonnal felvette a kapcsolatot a korábbi versenymérnökével, Bakó Csabával, akivel a két Európa-bajnoki címet nyerte az Oxxónál. Bakó rögtön igent mondott, ahogy Norbi régi főszerelője, Széll Imre is, akivel több mint 10 éve kezdtek együtt dolgozni.

Rajtuk kívül csatlakozott még a Tankpool24-hez Mérei Ákos, valamint nem állandó tagként Remetehegyi László is, aki a motorsport számos területén bizonyította már szaktudását. Norbi szerint mindannyian remek és lelkes szakemberek, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint ő maga.

Kecskemétre költöztek

Nem véletlen, hogy a magyarországi műhely helyszíneként Kecskemétet választotta a csapat: logisztikai szempontból ez volt a legideálisabb, ráadásul a Mercedes gyár is itt működik. A Tankpool24 mindkét versenykamionjának felkészítését a kecskeméti műhelyben végzik, a kb. ezer lóerős dízelmotor fejlesztése azonban továbbra is a németországi AKKA cég feladata. 

 

A magyar kamionversenyző csapattársa idén a 20 éves olasz származású német pilóta, Fabio Citignola lesz, aki eddig túraautózásban szerzett tapasztalatot.

Egy rövid interjúra elcsíptük Norbit a sajtótájékoztató után:

Mit fejlesztettek a kamionon tavalyhoz képest?

Főleg a futóműben és a kormányzásban történtek fejlesztések, ezeken a területeken mindig találunk pár apróságot, amin tudunk javítani. Illetve optimalizáltuk a beszívott levegő útját és a hűtést is, természetesen a tavalyi tapasztalatok alapján. Ezek a részek nem működtek megfelelően, a levegő túl kacifántos úton jutott csak el a motorig, most egy egyedi megoldást dolgoztunk ki a probléma megoldására. Remélem, hogy olyan jól fog működni, ahogy kinéz, hamarosan tesztelni fogjuk.

Egyelőre változatlan a motorunk, de a misanói szezonnyitóra már készülünk fejlesztésekkel, persze meglátjuk, hogy sikerül-e. Szükség van a javulásra, mert motorerőben még mindig hátrányban vagyunk a többiekkel szemben. Nehéz kérdés a motorfejlesztés, hiszen az autó messze legdrágább részegysége, ennek a fejlesztése kerül a legtöbbe. Vannak hosszú távú terveink, egy új, füstmentes, modern, közös-nyomócsöves motort szeretnénk, de ez még nagyon távoli, így erről többet nem is szeretnék beszélni.

Nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, úgy érzem, idén minden adott a tavalyinál is jobb eredmények eléréséhez, mert vélhetően a megbízhatóságon is sikerült javítanunk.

A friss csapattársról, Fabio Citignoláról mit érdemes tudni?

A csapatfőnököm, Markus kerítette Németországban a srácot, aki olaszos hangzású neve ellenére német, Karlsruhéban él. Fabio eredményei magukért beszélnek, a Porsche, Renault Clio és az Audi R8 kupában is jó eredményei voltak, rendszeresen dobogóra állhatott ezekben a bajnokságokban. Talán még nem volt erősebb csapattársam, mint ő, ami számomra is jó hír, mert talán motiváltabban fogok versenyezni, és jobb eredményeket érhetek így el.

A Pappas Auto Magyarország ügyvezető igazgatója, Pais József és Kiss Norbi

Május közepén itthon tesztelnek Kissék, aztán május utolsó hétvégéjén jön a szezonnyitó hétvége Misanóban, júniusban pedig a magyar közönség előtt állhatnak rajthoz a Hungaroringen.

 

A kamion Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:

május 25-26.: Misano, Olaszország

június 22-23.: Hungaroring

július 6-7.: Szlovákiaring

július 20-21.: Nürburgring

augusztus 31-szeptember 1.: Most, Csehország

szeptember 14-15.: Zolder, Belgium

szeptember 27-29.: Le Mans, Franciaország

október 5-6.: Jarama, Spanyolország

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.09.24
Idén már harmadik alkalommal rendezik meg a balesetmegelőzési és biztosítási témahetet, a Biztonság....
2019.09.24
Az autóközlekedés történetének világszerte talán legismertebb legendája került a múzeum....
2019.09.24
A lehető legjobban szerepelt az Euro NCAP tesztjein a márka első nagyvárosi SUV-modellje. Különösen....
2019.09.23
- Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben,....
2019.09.23
Júliusban növekedett éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma Európában, az év első....
2019.09.23
Az orosz autóbuszpiacra 1.200 új jármű lépett be 2019 augusztusában, ami elképesztően magas, 43,9....
2019.09.23
Muhammad Zaenal Abidin Indonéziából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.09.23
A Toyota és a CleverShuttle nevű fuvarmegosztó startup több mint 2 millió kilométert tett meg....
2019.09.23
Tovább egyszerűsödött az e-kárbejelentő alkalmazás, a fejlesztésekkel mától külföldi-,....
2019.09.23
A nemzetközi sajtó dicsérte és bírálta is Sebastian Vettelt, a Ferrari négyszeres világbajnok német....