Lexus

Már be is árazták a legdrágább Lexust

2019.12.18.

A minden idők legnagyobb és vélhetően legdrágább Lexusa, az LY 650 luxusjacht kifejlesztésében és gyártásában közreműködő cég közzétette a modell hivatalos árlistáját.

Az alapár 3,74 millió dollár (mintegy 1,1 milliárd forint) lesz, ami a legdrágább kivitel esetében akár 4,85 milliói dollárig, azaz nagyságrendileg 1,44 milliárd forintig felmehet. Ez azt jelenti, hogy a vadonatúj luxushajó csúcsváltozatának árából a Lexus Európában kapható legdrágább modelljéből, a zászlóshajó LS felsőkategóriás luxuslimuzin legmagasabb felszereltségű változatából mintegy 35 darabot lehetne vásárolni.

A Marquis Yacths által épített, a Lexus vezető mérnökei és formatervezőinek bevonásával fejlesztett Lexus LY 650 luxusjacht szeptemberi globális médiabemutatását követően még az ár bejelentése előtt négy hajó talált gazdára, ebből három Floridába kerül, egyet pedig Japánba szállítanak.

A 2017 januárjában leleplezett Lexus Sport Yacht tanulmány alapján tervezett LY 650 egyedi vonalai és kiemelkedő teljesítménye révén ragadja meg leginkább a figyelmet. A Marquis Yachts és a Lexus ötvözték a fejlett technológiát és a kézművesség hagyományait, így utánozhatatlan élményben lesz része annak, aki felül a hajóra, és részt vesz egy tengeri kalandon. Ez a 65 lábas zászlóshajó a Lexus "CRAFTED" filozófiájának új megtestesülése. Minden részlet aprólékos figyelemmel kidolgozott, és minden az előrelátó vendégszeretet jegyében készült. Az első LY 650 értékesítésére a floridai Stuartban található Sovereign Marine Group közreműködésével került sor.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....