Rolls-Royce Cullinan

Már a Rolls-Royce is gyárt terepjárót

2018.05.18.

Bemutatkozott a Cullinan, a 90 millió forintba kerülő, összkerékhajtású luxus SUV.

A Rolls-Royce első négykerék-meghajtású modellje ugyanarra az alumínium térvázra épül, mint a nemrég bemutatott új Phantom, vagyis nem azt a platformot használja, amit a hamarosan érkező BMW X7.

A Cullinan jóval nagyobb az X7-nél, a hossza 5,34 métert, a magassága 1,835 méter, és szélessége pedig 2,16 méter, és mindehhez 3,3 méteres tengelytáv és 2,66 tonnás tömeg társul.

A szögletes karosszéria az arányain kívül nem sok meglepetést tartogat, mivel a márka klasszikus hűtőrácsa és a visszafelé nyíló hátsó ajtók ugyanúgy megtalálhatóak rajta, mint a Phantomon. Még a motor is a testvérmodellből származik, a 6,75 literes, dupla turbós V12-es 850 Nm-t ad le 1600-as fordulatszámnál, és a régi időkkel ellentétben a teljesítménye sem titkos: 571 lóerő. A végsebességet elektronika korlátozza 250 km/órára, az átlagfogyasztás 15 liter. Ez az első Rolls-Royce, ami összkerékhajtással készül.

A kényelmes futásról megerősített légrugózás gondoskodik majd, amely arra is lehetőséget biztosít, hogy a kocsit fel lehessen emelni terepezés, és le lehessen süllyeszteni beszállás előtt. Különleges megoldás a kétrészes csomagtérfedélre rendelhető piknikülés, és a csomagteret az utastértől elválasztó, elektromosan működtetett üvegfal.

Jelenleg évi kb. 4000 autó készül az angliai Goodwoodban, de a szabadidő-autóval együtt ez a szám várhatóan 7000-re nő 2019-től.

Az autót hamarosan bővebben is bemutatjuk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....