MÁV

MÁV: évek óta csökken a graffitik száma a vonatokon

2016.02.03.

Évek óta folyamatosan csökken a graffitik száma a vonatokon, de így is milliókba kerül az eltávolításuk - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Míg 2009-ben több mint 87 ezer négyzetméternyi felületet kellett megtisztítani, 2015-ben ez a szám 16 ezerre csökkent, ami 330 kocsinyi felületet tenne ki. A tisztítás több mint húsz és fél millió forintba került - írták. Rongálások leginkább a budapesti elővárosi vonalakon - például Budapest-Tatabánya-Győr, Budapest-Cegléd, Budapest-Vác-Szob -, és a kocsik belsejében fordulnak elő.
    

Forrás: pixabay.com

A társaság közleményében kiemelte, a graffitizők bűncselekményt követnek el, - az okozott kár mértékétől függően - rongálás vétségét vagy bűntettét valósítják meg, ami szabadságvesztést és kártérítési kötelezettséget vonhat maga után. Felhívták a figyelmet arra, hogy a MÁV-csoport minden észlelt esetben feljelentést tesz a rendőrségen, egyúttal arra kér mindenkit, hogy ha graffitizőket, rongálókat lát, haladéktalanul jelezze ezt a vasút vagy a rendőrség munkatársainak.

Közölték, a MÁV-START 2008 májusában graffitimentesítési programot indított, amelynek keretében a graffitimennyiség évi 20 százalékos csökkentését tervezte, amit eddig sikerült túlteljesítenie. A vasúttársaság ezzel együtt szervezett keretek között támogatja a tulajdonában álló területek esztétikusabbá tételét, akár falfestéssel is, így lehetőséget adott több csoportnak és művésznek, hogy kerítéseket, aluljárókat dekoráljon ki - fűzték hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....