Generali

Meg fog lepődni, hogy mely hazai sofőrök okozzák a legtöbb balesetet

2019.12.10.

Vajon hol és milyen autóval, férfiak vagy nők okozzák a legtöbb balesetet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Generali saját statisztikái között.

A Generali Biztosító 2019. január 1-je óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül 8 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. Az talán nem jelent nagy meglepetést, hogy a Generali ügyfelei a legtöbb balesetet a fővárosban (6200 eset) és Pest megyében (3800 eset)  szenvedték el, de az elgondolkodtató, hogy ezek után az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali ügyfeleitől.

Nem a fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt

Azt gondolhatnánk, hogy jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Ezzel szemben a Generali ügyfelei körében az összes káreset csupán 15 százaléka írható a fiatalok számlájára. Negyven éves kortól azonban megfordul a trend és egészen a nyugdíjig az okozott károk száma ugrásszerűen megnő, az összes baleset 60 százaléka ebben az életszakaszban történik. Minden harmadik káreset a 40-esekkel (40-49 év) történik, a legtöbb baleset okozója vagy elszenvedője négy x-es férfi (17%). Igaz, ez a korosztály rendelkezik a legnagyobb arányban casco és kgfb szerződéssel a biztosítónál.

Szürke autós férfiak – kerüljük őket az utakon?

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a szürke járművek voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt két évben: több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. „Ehhez az adathoz érdemes megjegyezni, hogy ügyfeleink körében a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke, tehát ezen színárnyalatok csak népszerűségük miatt okoznak nagy számú balesetet. Nem bíztatnánk senkit arra, hogy előítéletekkel forduljon a szürke gépjárművekkel közlekedők felé, inkább legyünk elővigyázatosak minden közlekedési helyzetben” – hívta fel a figyelmet Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője.  

A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér (4 500 eset) és fekete járművek (4 000 eset) állnak, de a biztosító többezres balesetszámot regisztrált kék, piros és barna színű autókra is. Mi a helyzet a nemek arányával, valóban rosszabbul vezetnének a hölgyek? Erre a sztereotípiára a Generali statisztikája mindenképpen rácáfol, mert az adatok szerint az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62%-át féri vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük.

Az elővigyázatosság kifizetődik

A KSH adatai szerint 2019. második negyedévében több mint negyedével csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, és a közlekedési incidensek során összességében is kevesebben sérültek meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy járműveinket nem érték számottevő károk a különböző balesetek következtében, hiszen egyre gyorsabb tempóban élünk és közlekedünk a mindennapokban.

„Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt években növekszik a gépjárművekre vonatkozó kárbejelentések mértéke; 2019-ben eddig több mint 3000-rel ugrott meg ez a szám az egy évvel korábbiakhoz képest. Mindez kb. 2 milliárd forinttal nagyobb értékű kárösszeget jelent. Nem érdemes tehát kockáztatni, jobb gondoskodni arról, hogy baj esetén azonnal megnyugtatóan tudjuk rendezni a káresetet”-  teszi hozzá Földi-Tamás Ildikó.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....