rendszámcsere

Még nem döntöttek a rendszámok jövőjéről

2018.01.08.

Decemberig kicsivel több, mint 266 ezer darab P betűs rendszámot adtak ki a hatóságok Magyarországon. Mivel a korábbi évek átlagánál több új és használt autó került forgalomba tavaly, a 2016 decemberében kezdődött P-s rendszámok kiadása valószínűleg 2018 nyarára befejeződik.

Pár éve még 2030 környékére várták a hatóságok a mostani, 1990 augusztusában indított 3 szám és 3 betű kifutását, ám annyira felpörgött az új és használt autók forgalomba állítása, hogy ha így folytatódik, 2025 környéke a reálisabb dátum. Hogy utána milyen rendszámok lesznek, egyelőre nem tudhatjuk.

Egy autókereskedő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: érezhetően növekedtek az eladásaik az elmúlt másfél évben, mind a használt, mind az új autó piac területén, az új autó szegmens esetében tovább erősödött a kkv-szektornak a kishaszongépjármű vásárlása.

„Ez köszönhető volt a Növekedési Hitelprogramnak, ami alacsony kamattal rendelkező támogatást nyújtott a vállalkozói szférának” – közölte, majd megjegyezte: folyamatosan emelkedik a magánszemélyek vásárlása is.

Variációk a P-s rendszámok kifutása után

Marinka István, a Magyar Autóklub főtitkár-helyettese elmondta: néhány betűkombinációt eleve kizárnak, O betűvel, az összekeverhetőség miatt, nem kezdődött rendszám, azonban még jó néhány betű- és számkombináció elképzelhető.

„Magyarországon örömtelien bővül mind az új autók értékesítése, mind a külföldről behozott autók üzembe helyezése” – tette hozzá. A Magyar Autóklub főtitkár-helyettese megjegyezte: létezik olyan rendszer is, például Svájcban, ahol a tulajdonos birtokolja a rendszámot, így az is egy rendszámot használ, akinek egyszerre több autója van.

Népszerű a terület szerinti rendszámok kiosztása is, amely megyére vagy valamilyen területi körzetre, nagyobb városra vonatkozik – mondta.

Az új típusú rendszámnak megfelelő információt kell hordoznia

A Magyar Autóklub, mint a magyar autós társadalom érdekvédelmi szervezete, azt az álláspontot fogja képviselni, hogy olyan, Európában már működő és bevált rendszer váltsa le a 3 betű, 3 szám kombinációt, amely megfelelő információkat tud nyújtani a gépjárműről és annak használójáról – hangsúlyozta Marinka István. Hozzátette: az új típusú rendszámnak megfelelő mennyiséget kellene majd biztosítani ahhoz, hogy újra, akár évtizedekre lekerüljön ez a kérdés a napirendről.

Egyre többen vásárolnak új autót

Egyre többen visszatérnek arra, hogy az eddig elhalasztott autócseréjüket megejtsék, valamint egyre nagyobb bizalommal fordulnak a vásárlók a különböző hitelkonstrukciók irányába – közölte. Önmagában az ország gazdasági állapota az, ami leginkább kihat arra, hogy egyre többen vásárolnak új autót – mondta Marinka István.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....