Honda

Megérkezett Európába a Honda Clarity Fuel Cell

2016.12.03.

Megérkeztek Európába a Honda legfejlettebb nullemissziós járművének első példányai. A hat Clarity Fuel Cellt a - Fuel Cell and Hydrogen Joint Undertaking (FCHJU) által is finanszírozott - HyFIVE (Hydrogen for Innovative Vehicles) program részeseként adták át a londoni és koppenhágai tulajdonosoknak, természetesen a Honda legmodernebb műszaki megoldásaival felvértezve.

A Clarity Fuel Cell az első üzemanyagcellás autó, amelynek teljes hajtáslánca befért a „hagyományos” motortérbe, és teljes értékű helyet kínál öt utas számára. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) mérései alapján a típus akár 589 kilométert is megtehet egyetlen töltéssel, azaz jóval nagyobb hatótávolságra lehet büszke, mint a többi nullemissziós jármű.

Thomas Brachmann a Honda kutatási és fejlesztési központjának fő projektvezetője, illetve a Clarity Fuel Cell program irányítója elmondta: „A Honda mindig élen járt az üzemanyagcellás járművek fejlesztésében, immáron harmincévnyi tapasztalat áll mögöttünk. A Clarity Fuel Cell európai érkezése és a Honda szerepvállalása a HyFIVE projektben jelentős lépés az üzemanyagcellás technika piaci bevezetésében.”

A HyFIVE révén az emberek megismerhetik ezt az új, innovatív műszaki megoldást, egyszersmind a szükséges infrastruktúra is kiépülhet. Ha az előkészületekkel végeztünk, öt gyártó 185 üzemanyagcellás járműve kezdheti meg a munkát Ausztriában, Dániában, Németországban, Olaszországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban.

Miként Takahiro Hachigo, a Honda elnöke elmondta, a Clarity Fuel Cell a vállalat stratégiájának szerves része, tudniillik a Honda egyik legfőbb törekvése, hogy 2030-ban már modellválasztékának két harmadát alkossák elektromos hajtású járművek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....