autópálya

Megkezdődött az osztrák határellenőrzés

2015.09.16.

Megkezdte szerda reggel 7 órakor az osztrák rendőrség a határellenőrzést a magyar-osztrák határátkelési pontokon.

A Budapest-Bécs közötti autópályán Nickelsdorfnál (Miklóshalma), a Kópháza-Deutschkreuz közötti úton, valamint a Bucsu-Schachendorf közötti határ osztrák oldalán folynak ellenőrzések. Az osztrák rendőrség azt közölte, hogy napközben további tíz átkelőre is kiterjeszti az ellenőrzést. Nickelsdorfnál szúrópróbaszerűen állítják meg az autókat, de az ideiglenesen kiépített ellenőrzőpont miatt lassul a forgalom.


Előzmények: - Az osztrák kormány kedd éjféltől ideiglenesen bevezeti a határellenőrzést több határszakaszon - jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium. Az erről szóló rendeletet kedd délután fogadta el a kormány. Az intézkedéseket a reggeli óráktól érvényesítik. A közlés szerint az ellenőrzések elsősorban Ausztria Magyarországgal, Olaszországgal, Szlovéniával és a Szlovákiával közös határát érintik. Pontos időpontot és helyszínt nem közöltek.

Az Európai Bizottságnak írt tájékoztató levélben az osztrák belügyminisztérium kitért arra is, hogy a határellenőrzés bevezetése a harmadik országból érkezők nagy száma miatt, valamint a közrend és a biztonság veszélyeztetésének elkerülése érdekében szükségszerű. Az intézkedéssel a rendőrség, a mentők és az ellátási rendszer túlzott kihasználtságát kívánják ellensúlyozni. A tárca úgy fogalmazott, hogy a nagy segítőkészséggel, amelyet a Ausztria az elmúlt hetekben tanúsított, nem szabad visszaélni. Egyúttal utaltak arra, hogy az európai jog szerint Ausztria az érintett menekültek többségének ügyében nem illetékes.


A menedékkérőknek el kell fogadniuk, hogy nem választhatják ki azt az uniós országot, amely majd védelmet nyújt nekik - áll a levélben. Az Európai Bizottság számára készített dokumentumban Ausztria kitért a közös európai megoldás fontosságára is, miszerint az egységes európai jogi keretek összességében csak akkor működhetnek, ha minden tagállam szolidárisan közös felelősséget vállal.

Az unió szerint az Ausztria által bevezetett ideiglenes határellenőrzés megfelel a schengeni egyezmény előírásainak. A bizottság szerint az a cél, hogy a belső határok minél előbb újra megnyíljanak. A belügyminisztérium szóvivője szerint egyéb ausztriai határszakaszokra is kiterjedhet az ellenőrzés a beutazó menekültek számától függően - jelentette a Reuters hírügynökség.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....