Kocsitoló verseny

Megkezdődött a Kocsitoló Fesztivál Kocson

2015.07.11.

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a 17. Kocsitoló Fesztivál a Komárom-Esztergom megyei településen, Kocson, amelyet először támogat az Autós Nagykoalíció. Szombaton öt órától tolják a kocsit, vasárnap tíz órától pedig először Nagymenők címmel a járműépítők is színre lépnek.

A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a délután egy órakor tartott megnyitó előtt az M1 közszolgálati csatorna élőben kapcsolta Kocsot, Prokl Violetta szerkesztő-riporter arról faggatta Knezsik Istvánt, az Autós Nagykoalíció elnökét, hogy miért támogatják a fesztivált.

Az M1élőben kapcsolta Kocsot.

Az elnök az interjúban kifejtette, Kocs az egész ország tiszteletét megérdemli, mert Mátyás korában a mesterek itt alkottak a szekérből kocsit, s a kényelmetlen járműből megszületett a jobban rugózó, fordulékonyabb kocsiszekér, a kocsi kocsi.

Az Autós Nagykoalíció számára fontos a hagyományőrzés, Kocs pedig a magyar mobilitás bölcsője – hangsúlyozta az elnök.

A tévéinterjú után kezdetét vette  a hivatalos megnyitó. Simon László, Kocs polgármestere stílszerűen kocsin érkezett, díszruhába öltözött lovasok kísérték a kocsit. Köszöntötte a résztvevőket, Czunyiné Bertalan Judit államtitkárt, a térség országgyűlési képviselőjét, Michl József, Tata polgármesterét, Popovics Györgyöt, a megyei közgyűlés elnökét, a külföldi testvértelepülések polgármestereit és természetesen a rendezvényt első alkalommal támogató Autós Nagykoalíció elnökét.

Kocsival érkezett a polgármester.

Czunyiné Bertalan Judit köszöntőjében arról beszélt, Kocs méltón őrzi hagyományait. A kocsitoló verseny csak részben szól a sportról, a mozgásról, sokkal fontosabb, hogy Kocs Európa-szerte őrzi a település nevét.

Jó kocsinak lenni, jó Kocsra jönni, mert a kocsiak szíves vendéglátók és mindig mosolynak – mondta az államtitkár.

Knezsik István köszöntőjében arról beszélt, amit a tévéinterjúban is elmondott, hogy az ország büszke lehet Kocsra, mert a település hozzájárult a világ mobilitásának fejlődéséhez.

A rendezvényen bemutatták azt a két új kocsit is, amelyet a település egy Leader-pályázaton nyert pénzből alakított ki. Roboz Péter lelkipásztor áldást kért a kocsifesztivál a résztvevőire.

A megnyitó ünnepség díszvendégei. 

A megnyitó ünnepség végén a polgármester átadta Kocs községért díjat, amelyet közösségi munkája alapján Lázár Lászlóné vehetett át. Sok társadalmi munkája mellett a Kocsitoló Fesztivál szervezésében is részt vesz – mondta el egyebek mellett Simon László.

A Leader-plyázaton nyert pénzből kialakított kocsik egyikét szalagátvágással avatták fel. 

A kocsitolás szombaton öt órakor kezdődik. Erről is tudósítunk. Csakúgy mint a vasárnap tíz órakor kezdődő nagymenők kocsiépítő versenyről.

Ami a szombati kocsitolást illeti, harminc csapat indul. A kocsitoló verseny lényege, hogy az ötfős csapatok egy 350 kilogramm súlyú kocsit tolnak egy 1500 méter hosszú pályán. Az győz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. A szombati időmérő után vasárnap hét plusz egy fős csapatok küzdelmére kerül sor. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásai mérik össze tudásukat. 

Holtidőben sokan megnézték a múzeumot.

Frissítve az időmérővel

Nem veszélytelen a kocsitolás. A mentők is felkészültek. 

Szombat délután négy órakor kisorsolták az időmérő sorrendjét. Ekkor az is kiderült, hogy végül 17 férfi, 3 női, 4 amazon, 3 gladiátor és 3 gyermekcsapat indul. Pontosan öt órakor elindult az időmérő verseny. Ez nem csak azt dönti el, hogy vasárnap melyik csapat milyen sorrendben tolja a kocsit, hanem valamelyest a végső sorrend szempontjából sem mellékes.

A hölgyek nagyon komolyan vették az időmérőt. 

Az időmérőn ezúttal rövidebb távon, 340 méteren kellett tolni a kocsit.

Humorosan Forma Szekér Magyar Nagydíjnak is hívják a kocsi Kocsitoló Fesztivált, amely vasárnap folytatódik, s egyúttal véglegesen eldől, ki Magyarország legjobb kocsitoló csapata. És színre lépnek a Nagymenők is, akik maguk építette járművel versenyeznek.

Akinek nincs programja vasárnap, várják Kocson, Tatától 9 kilométerre fekszik, könnyen megtalálható.  

A fesztivál teljes programját a www.kocs.hu honlapon követheti, ahol óráról órára megtalálhatók a programok, az esti koncertek fellépőinek neve, ideje és helye. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....