Formula E

"Megtiszteltetés lenne a Forma-E budapesti futama"

2019.05.15.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Oláh Gyárfás szerint büszkeség és megtiszteltetés lenne, ha Magyarország is rendezhetne futamot az elektromos formaautós versenysorozatban.

Oláh Gyárfás a közelmúltban ebben a témában egyeztetett többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével. A sportvezető az M1 aktuális csatornán szerdán emlékeztetett: a magyar közönség május elsején a hagyományos Nagy Futam elnevezésű budapesti autósport-bemutató keretében láthatott először Forma-E versenyautót élőben száguldani.

"A Nagy Futam a magyar autósport ünnepe minden évben május elsején, amikor adott a lehetőség a nézőknek és rajongóknak, hogy nagyon közel kerüljenek a versenyzőkhöz és a versenyautókhoz" – mondta Oláh, aki hozzátette, a Forma-E versenyautói közel 300 km/órás sebességre képesek. "Az elektromos autóknál hiányzik ugyan a megszokott hang és illat, de a fiatal generáció már érti ezt a fajta versenyzést."

A Forma-E sorozat 2014-ben indult, s mivel a versenyautók elektromos meghajtásúak, zajártalmuk nagyon alacsony, így nem épített versenypályákon, hanem belvárosi – Magyarország esetében budapesti –, utcai pályákon rendezik a futamokat. Hangsúlyozta, az elektromos energiával hajtott versenyautó egyben technikai előremutatás is a jövő számára.

"Nagyon szeretnénk Magyarországra hozni azt a sorozatot, amelynek futamait öt kontinensen rendezik és közvetítik. Nagy büszkeség és megtiszteltetés lenne, ha csatlakozhatnánk" – mondta.

A sportvezető a jelenlegi helyszínek közül kiemelte Monacót, New Yorkot, Mexikóvárost és Párizst, valamint megemlítette, hogy Forma-1-t megjárt, tapasztalt pilótákat is találni az elektromos formaautókban.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.05.26
Sajtótájékoztatók. A gyártók minden bizonnyal egyszerre várják őket, hiszen megmutathatják legújabb....
2019.05.26
Jordan Pop Iliev Macedóniából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.05.26
A Mercedes-Benz gyár a közösségépítés és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében immár....
2019.05.26
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma....
2019.05.26
Stopot hirdetett az EURO3 besorolású dízelekre a római polgármester. Az intézkedés 2019. november 1....
2019.05.26
Temetőben gázolt el egy idős asszonyt egy férfi, a rendőrség vádemelést javasol ellene, miután az....
2019.05.26
E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe:Országúti cirkáló. ..
2019.05.26
Német hatósági jelzést szerelt fel autójára egy császári férfi, aki ellen a rendőrség befejezte a....
2019.05.26
A gyalogosoknak mindig elsőbbségük van a zebrán, de sajnos ezt nem mindig kapják meg. Megmutatjuk,....
2019.05.26
A honvédelmi miniszter szerint az önvezető járművekben – beleértve az önvezető harci járműveket –....