tanulmány

A Merci és Infiniti tulajdonosok szívesebben átadnák a volánt a robotnak

2016.08.30.

Egy felmérés szerint (MaritzCX) a Mercedes-Benz és az Infiniti márkák tulajdonosai a legnyitottabbak arra, hogy használják is az autójuk önvezető funkcióját.

A japán és a német luxusmárka tulajdonosok mutatták a legnagyobb érdeklődést a technológia elérhetősége iránt a tengerentúlon, áll a felmérést végző cég közleményében. A Mercisek és Infinitisek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon érdekli az önvezető autó témája, olyannyira, hogy amennyiben sorozatérett lesz a technológia, megvenné és szívesen használná is. Ezzel szemben a tősgyökeres amcsi terepjárók (Jeep) és pick-up-ok (Dodge Ram) tulajdonosai mutattak a legkisebb érdeklődést a téma iránt. A Toyota tulajoknál 21 százalékos volt az elfogadók aránya, a Honda, Ford és Chevrolet esetében pedig 18-20 százalék közötti hajlandóságot rögzítettek.

A két márka nagyobb sikere mögött az erősebb marketing és a meglévő autókban elérhető fél-autonóm extrák, vagy vezetéstámogató rendszerek elérhetősége áll - Shawn St. Clair szerint

A kutatás ötletgazdája, Shawn St. Clair nyilatkozata szerint a luxusmárkák tulajdonosainál sokkal nagyobb a hajlandóság az újkori technológia befogadására, ugyanis számukra meggyőződés, hogy ezekben az autókban nagyobb biztonságban vannak ők és utasaik. Ugyanakkor, az off-roadozáshoz teljesen érthető, hogy stílusidegen az efféle tudás egy autóban – nyilatkozta a kutatás vezetője.

A felmérés szerint 94 százaléka a megkérdezetteknek tudatában van annak, hogy az autonóm autók megjelenése a mindennapokban már a küszöbön van, azonban csak a 48 százalékuk érdeklődik irántuk komolyan, hogy akár vásárolna is egyet. Korábbi tanulmányok szerint, az autóvezetők többsége még nem kész az önvezető autók elfogadására és olyan kifogásokat emlegetnek, hogy nem érzik védettnek a rendszert hacker-támadás esetén, a törvényi háttér sem kidolgozott minden részletében, végül pedig a gyalogosok, vagy biciklisek közötti navigálást is még bizonytalannak vélik.

A felmérés idén május és augusztus között zajlott, több mint 12 ezer autó tulajdonost kerestek fel a kérdezőbiztosok, melynek végeredményeként az autógyártók számára fontos információk is a MaritzCX iroda birtokába kerültek. St. Clair szerint van egy „tennivaló” listájuk, ami az autógyárak elsődleges feladatait listázza ki, ahhoz, hogy valaha is elfogadott legyen az önvezető autó koncepciója és elterjedése.

Forrás: bloomberg.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....