járműtörténelem

A Meseautótól – a Merkurig, a hazai gépjárműkereskedelem története 3. rész

2017.11.27.

Az első világháború után új alapokról indult a szakma. Az 1920-as évek közepére egyre több vállalkozó próbálkozott különféle márkák képviseletével. Az 1929-es gazdasági válság ismét megtorpanást hozott.

Az első világháború végén, a fegyvernyugvás előtt néhány hónappal hatalmas jelentőségű eseményre került sor. 1918 márciusában az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület kebelében Reiman Gyula elnökletével megalakult a Magyar Automobilkereskedők Országos Egylete (MAKOE). Az új szervezet célul tűzte ki a hathatósabb érdekvédelmet és a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) támogatását.

Az 1920-as évek elején, ahogyan Magyarország kikászálódott a háború sokkjából, úgy éledt újjá a gépjármű-kereskedelem is, a húszas évek közepe pedig már az első igazi virágkornak számít. A magyar kormány által kötött kereskedelmi egyezségek révén a világ minden pontjáról kedvező feltételekkel lehetett autókat és motorokat importálni. Egyre több fiatal számára tűnt vonzó lehetőségnek a gépjármű-kereskedelem. „Bátyám a biciklizésben és az autók körüli ismeretek terén is előttem járt. … Több barátja éppen akkoriban együtt alapított egy autóüzletet a Dorottya utcában; itt különféle, addig nem ismert francia márkákat árultak, kevés sikerrel, az üzlet hamarosan megszűnt … Ezekkel a barátaival … elment Párizsba, és onnan alvázakat – chassis-kat – hoztak haza. Puszta ládán ülve vezették a kocsikat esőben, hóban Párizstól Budapestig” – írja Granasztói Pál: Ifjúkor a Belvárosban című visszaemlékezésében.

Austro-Daimler a Budapesti Nemzetközi Automobilkiállításon. Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Archívum, Negatívszám: 2367

A kereskedelem fejlődésével olyan fogalmak is megjelentek, mint a garancia, sőt az autóhitel. Utóbbi szülőhazája az Amerikai Egyesült Államok. A vásárlónak rendszerint 25-33%-ot kellett előlegként kifizetnie, majd a hátralékot a következő hónapokban részletenként. A törlesztés időtartama rendszerint másfél év volt, a vásárló minden részletfizetésre váltót töltött ki, a kereskedő pedig az utolsó kifizetésig fenntartotta tulajdonjogát a járműre. A kamat igen magas, 11-14% volt.

1927-ben 2602 autó és 1916 motorkerékpár, 1928-ban 2738 autó és 3193 motorkerékpár, míg 1929-ben 2576 autó és 2440 motorkerékpár talált gazdára.

Iczkovits Lipót békéscsabai gépkereskedő telehelye az 1920-as évek végén.

Az 1920-as évek közepétől kezdve a kereskedelem a vidéki városokra is kiterjedt. Az amerikai Ford tette meg az első lépést a győri, a békéscsabai és a makói képviseletek megindításával. Az Angol–Magyar Bank Géposztályából alakult Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. 1927-től sorra nyitotta vidéki fiókjait, ahol a Ford, majd a szállítások akadozása miatt a General Motors gyártmányait árusították. Több műszaki cikkekkel foglalkozó kereskedő − mint Freund Vilmos Miskolcon, Mestrits Jenő Pécsett és Hamerli József Szombathelyen − is felvette a gépjárműveket az általuk kínált mezőgazdasági gépek és egyéb eszközök mellé. Az Észak-magyarországi Automobil Club 1926-ban Miskolcon autókiállítást rendezett. Ezenkívül tenyészállatvásárokon, vasipari kiállításokon is megjelentek a gépjármű-kereskedelem képviselői.

A biztató fejlemények dacára vidéken az automobil és a motorkerékpár is ritka kiváltságnak számított: 1928. december 31-én a 11.480 regisztrált személygépkocsi több mint 60 százaléka Budapesten közlekedett, s nem volt jobb a helyzet a teherautók és a motorkerékpárok terén sem.

Az 1920-as években olyan kevéssé ismert márkák is megjelentek a magyar piacon, mint az olasz Chiribiri. Forrás: Fortepan/26736

Mégis kijelenthető, hogy 1926 és 1929 között volt egy rövid virágkor. 1928-ban közel 50 amerikai autómárkának volt képviselete, s a legnevesebb francia, német, olasz, osztrák és cseh márkák is jelen voltak a piacon. A motorkerékpárok között főleg a brit gyártmányúak hódítottak, mint a BSA, az AJS és az Ariel

A jármű-kereskedelem e virágkora a nemzetközi gazdasági válság kitöréséig tartott. „A Balassa és Reichard cég társtulajdonosa nem üdülni ment Amerikába”, „Letartóztatták az Automobil Behozatali Rt. vezérigazgatóját” és hasonló szalagcímek jelezték a helyzet súlyosságát. A gazdasági válságból részben a németországi politikai, majd gazdasági fordulat hozott kiutat. 

Bárdi József kereskedése az Andrássy út 6 szám alatt, 1920 körül. Forrás: Daimler AG Archiv

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....