Mesél a szakértő – Csak egy apró repedés | Autoszektor

használt autó vásárlás

Mesél a szakértő – Csak egy apró repedés

2020.01.20.

A szakszerű javítás a csere lenne, de az több mint 260.000 Ft-ra rúg. Ki fizeti a révészt?

Rövidke mese, egy egyperces olvasnivaló következik. Nem könnyű fenntartanom a közösségi oldalakon meglévő autós csoporttagságaimat, de megéri. Múlthéten a legnépszerűbb hazai Golf csoportban találtam egy posztot, ami nagyon sok tanulsággal szolgálhat.

Golf VII. GTI

A csoport egyik tagja abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy most kifutó, 7-es szériás Golf GTI változatát vehette meg használtan. A 2015-ös modellévű autó szép és jó volt egyetlen szépséghibával. Párásodik a jobboldali fényszórója.

A Golf hetes nagy sláger, annál is inkább, mert szinte minden kivitelben kapható. Van, benzines, dízel, tölthető hibrid és teljesen elektromos változata is. Az elektromos változatokat kivéve mindegyik elérhető kombi változatban is, kérhetünk összkerékhajtású verziót, ráadásul bőséges extra listán csemegézhettek azok, akik újonnan vásárolták meg.

Volkswagen Golf VII. GTI  (Fotó: autoszektor.hu archiv)

Dízelben nem volt nagy variációs lehetőség („egyhatos” és kétliteres változatok voltak elérhetők), de benzinmotorral a belépő 1.2 TSI-től az R jelzésűig volt itt minden. A szóban forgó GTI változat már legendás, így elmaradhatatlan része a palettának, a hetesben a GTI 220 lóerős kétliteres TFSI motorja szolgál, ami már jónéhány vetélytársat maga mögé utasít teljesítményben.

A Golf a IV. széria óta tulajdonképpen prémium autónak is mondható, és mint már annyiszor elmondtuk, a prémium autó alkatrészei is prémium kategóriások, már ami az árszínvonalat illeti.

Van repedés, nincs pára

Sok mesénk azzal zárul, milyen jó lett volna még a vásárlás előtt észrevenni, hogy valami baj van az autóval. Tulajdonképpen az előzetes helyszíni használt autó vizsgálattal foglalkozó vállalkozásunk adja a Mesél a szakértő rovat esettanulmányainak alapanyagát. Egy előre feltárt hibát vagy érvényesítünk a vételárban, vagy elállunk a vásárlástól – ez sok mindentől függ. De ha nem is tudunk a hibáról, akkor esélyünk sincsen alkudni, vagy másik autót keresni.

De itt résen volt a vevő és észlelte is, hogy a jobboldali fényszórón egy néhány centis repedés van. Mást, például párásodást nem látott. De hát igy működik Murphy és az ő törvénye: az autót nem esős, párás időben vásárolta.

Van repedés, van pára

Aztán az első napokban, annak rendje és módja szerint megérkezett a nedves időjárás és vele együtt jelent meg a fényszóróban a pára. Sajnos a berepedt lámpatestekbe bejut a külső levegő, amelyben megkötött pára van. A hideg beálltával a pára a lámpatestben lévő levegőből kicsapódik és a belülről telepedik le a lámpabúrára.

Megérkezett (szegény) pára (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport)

Ez egyrészt rontja a világítás hatásfokát, másrészt nagyon csúnya is. Ha ennél is tovább megyek, akkor hosszú távon, extrém esetben az is elképzelhető, hogy a pára tartós jelenlétében az elektromos csatlakozókon korrózió alakul ki. A korrózió érintkezési hibához vezethet, amiből átmeneti ellenállás növekedés származhat és ez nem egy esetben vezetett már tűzhöz.

Érkeznek a jó tanácsok

Mivel erről az egészről egy Facebook bejegyzésből értesültem, követtem a csoport tagjainak tanácsait. Felmerült, hogy kiszerelés és száraz, meleg helyen való kiszárítás után egy erre a célra megfelelő fóliaréteggel kell bevonni a búrát, ez megszünteti majd a jelenséget. Ha ez a dolog beválik, akkor ezt a másikon is illik megcsinálni, mert hogy a fóliázott és a fólia nélküli lámpatest nem ugyanúgy fog kinézni, az szinte garantált.

Vagy jó lesz, vagy nem.

Lehet venni használtan, például az Ebay-ről, de hát a 200 Euró feletti összegért egy előre nem ellenőrizhető alkatrész kapunk, aztán ha mégsem jó, akkor nagyon bizonytalan, hogy vissza tudjuk-e cserélni stb. A szállítási költséget és a sok vesződséget semmiképpen sem spórolhatjuk meg.

Íme a gyanúsított: néhány centiméter hosszú repedés a búra fellső részén: a gond valószínűleg a lámpa felső élén túl van (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport)

Van, aki szerint csak a lámpa szellőzője dugult el, egy sima tisztítással megoldható a dolog.

Bárhogyan is, egy ilyen otthoni javítgatás nem passzol egy 5 évnél is fiatalabb sportkocsihoz, nem méltó hozzá. És akkor marad az autentikus megoldás, le kellene cserélni a lámpatestet.

DAT járműjavítás kalkulációs program és az árak

A 7-es GTI xenon lámpájának ára jelenleg 190.000 + ÁFA. Jön még rá egy szerelés, számla és máris 260.000,- Ft fizetendő felett járunk, pedig csak egy kis repedésről van szó.

Vissza a kereskedésbe

A nem kívánt jogi procedúra is megoldás lehet. Ha megkeressük a kereskedés (vagy eladó magánszemélyt), hogy ez a kis repedés valójában milyen hibajelenséget hordoz magában, jó esetben szóba állnak velünk, de a lámpa árát, vagy annak legalább egy részét nem lesz olyan egyszerű kicsikarni belőle.

Egy felkészült jogi képviselő sem árt az ügyhöz, az sem lesz olcsó és a végeredmény még így sem garantált.

A helyzet még rosszabb, ha pl. külföldi magánszemély szerepel az autó szerződésben, mert őt megtalálni és szóra-, pláne fizetésre bírni más a csoda kategóriába meg.

Mit tegyünk hát?

Tanuljunk mások esetéből és vásárlás előtt minden észlelt hibáról tájékozódjunk, akár több helyről. Persze minél több mindent megvizsgálunk, annál kisebb kockázatot vállalunk a használt autó vásárlással, éppen ezért hoztuk létre mi is vállalkozásunkat.

Egy vásárlás előtti részletes vizsgálattal a legtöbb hibára fény derül, legyen az motorprobléma, vagy „csak” lámpabúra repedés.

Címlapfotó: autoszektor.hu archív

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....