Mesél a szakértő! – Első autó, egyedülálló hölgynek | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő! – Első autó, egyedülálló hölgynek

2015.01.24.

30 év alatti független hölgy keresi hűséges társát

Lassacskán azért élénkül a gazdaság, mondjuk gyenge bázisról könnyű nagyon lépni. Egyre szaporodik azoknak az ügyfeleknek a száma, akik végre eljutottak odáig, hogy autót vegyenek, vagy lecseréljék a kiszolgált jószágot. Mai történetünk egy zsákutca után fordult sikersztoriba, mondom hogyan.

Kicsi legyen, aranyos és fekete

Adott egy harmadik iksz felé közelítő hölgy Budapesten. Jogosítványa volt már régebben, de amióta kirepült a családi fészekből, nem vezetett. Egy multinál dolgozik évek óta, és mostanra összegyűjtött annyi pénzt és bátorságot, hogy belevágjon az első autóba - mármint a vásárlásba. Persze ezekre az információkra nincsen szükségem, de a kedves ügyfelek mielőtt a lényegre térnének, általában megindokolják (inkább saját maguknak), hogy miért is vesznek kocsit.

Az igények a következőképpen hangzottak. Szeretnék egy kicsi autót, ami nem fogyaszt sokat, és fekete. Az utóbbinak örültem a legjobban, hiszen ez jelentősen szűkíti a kört. Azt szoktam csinálni, hogy időről időre megkérem őket, hogy gyűjtsék ki a netről azokat a linkeket, ami tetszik nekik, és én a linkek alapján előre szelektálok, a kalapban maradt autókat pedig elmegyünk megnézni együtt.

Szelektálás

Az elküldött linkeket böngészgetve, sorra dobáltam ki a kocsikat. Végül a Toyota Yaris és az Opel Corsa (C) modellek maradtak versenyben, ezek közül is azok, amelyek alapkivitelűek, de legalább feketék..

Egy literes, háromhengeres benzinmotor, klíma nem kell, szép legyen a belseje.

Kihúztam többek között a következő találatokat:

·         teljesen kiglancolt autó, főképp lemosott motortér: valamiért az az érzése az embernek, hogy ezekkel a tisztítókúrákkal valamit inkább palástolni, mint megmutatni szeretnének valamit

·         egyképes hirdetések: a kocsi többi része vajon, hogy néz ki a valóságban?

·         három egyforma betűs kereskedés: nem hallok valami jó visszajelzéseket

·         ja, nyilván voltak olyan találatok is, amelyekért az ország legvégéig kellett volna utazni: az egymilliós keret nem enged meg 10-20 ezer forintos utazásokat.

A tévút

Bármennyire is alaposan szelektáltam, nem sikerült elsőre megtalálni a megoldást. Egy budapesti Opel Corsa hirdetésére jelentkeztünk, hogy megnéznénk a kocsit. 120.000 km környékén állt az órája, küllemre amúgy kellemes volt a kocsi, hát elmentünk.

Kint parkolt a kis Corsa az utcán, úgyhogy még azelőtt szemügyre vehettük, hogy becsöngettünk volna. Aztán az eladó is kijött, nagyon kedves volt. A rétegmérővel gyorsan végigmentem a karosszérián, meg is találtam azokat az elemeket, amiket már így-úgy javítgattak.

Természetesen a kép illusztráció

Aztán az egyik elemről kiderült, hogy az cserélve lett, de bevallottan egy utángyártott (kínai) sárvédő került fel a kocsira. Sokszor mondom az ügyfeleknek, hogy nem az a baj, hogy egy kocsi volt-e már sérülve korábban, a bajok a visszajavítás minőségéből következnek. Éppen ezért lehet félrevezető, ha csak annyit tudunk a kocsiról, hogy volt-e törve, vagy sem.

Belbecs

Megnéztük az utasteret is. Az Opelekre jellemző műanyag kormánykopás nagyon súlyos mértékeket öltött. Bár emberünk az átlagosnál nagyobb termetű volt, ez mégsem indokolhatta a vezetőülés állapotát. A bal első üléslap baloldala annyira ki volt kopva, hogy megtapogatva a vas ülésváz formája abszolút kivehető volt.

Próbaút

Ez a legfontosabb, ha az ember kocsit vesz: milyen érzés benne az utazás? A próbakör közben érezni lehetett, hogy a szilentek már eléggé kivannak, kicsit nyúlós érzése volt a futóműnek. A motor a maga három hengere ellenére egész jól húzott mindet felfelé a lejtős utcában és a kuplung is meglepően jó állapotban volt.

Összefoglaló

A tesztek után jött a szokásos összefoglalás, amit a vevőjelöltnek szoktam adni. Eddig sem volt túlzottan elájulva a kocsitól, de az információk zanzásított átadása után, szépen megköszönte a rendelkezésre állást az eladónak és csalódottan távoztunk.

Még az ünnepek előtt

Újabb adag link átböngészése után egy Yaris-ra került sor. Ezúttal nem magánszemélyhez mentünk, hanem egy Budaörsi úti márkakereskedés használtautó részlegére.

Gyári dísztárcsákat nem sikerült belealkudni az árba (Ezt vette meg az ügyfél)

Mindent újra eljátszottunk, de a kocsi talpon maradt. Ráadásul a kereskedés átvizsgálta a már mielőtt meghirdette, erről jegyzőkönyvet is tudott mutatni. Néhány kisebb hibát ők is, mi is találtunk, de a kicsi kocsi sorsa megpecsételődött.

Vészesen közeledett a karácsony, meg az évvége, ezért a megállapodás aláírásánál nem is jutottunk tovább. Az árba még sikerült belealkudni az eredetiségvizsgálat költségét és némi kedvezményt is, úgyhogy mindenki boldog volt az ügylet végén.

A kis „Yariska”, ahogy ügyfelem elnevezte, azóta is rendesen teszi a dolgát, nem jött elő semmilyen probléma, sőt karácsonyra kapott új téli gumikat ajándékba.

A tanulság az egészből az, hogy türelmesen kell autót nézni, nem szabad az első, és ha rossz, a második autóra sem ráugrani, amit meglátunk. Ha bizonytalanok vagyunk, vigyünk magunkkal szakembert, vagy válasszunk már eleve, megbízható szolgáltató által átvizsgált, és tanúsított állapotú használtautót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....