Mesél a szakértő – Minden hároméves kocsi ilyen legyen! | Autoszektor
GOR-CAR

Mesél a szakértő – Minden hároméves kocsi ilyen legyen!

2016.06.13.

Vannak népszerű modellek, mint például a Kia Cee’d. Ezúttal egy hároméves kombit vizsgáltunk górcső alatt.

Múltkor Szegedre mentünk egy Merci szemléjére, most Szekszárdon jártunk a koerai családi kombi vizsgálatán. Ha már így belejöttünk az SZ-szel kezdődő városok látogatásába kíváncsian várom, mikor indulunk Szilvásváradra, vagy még inkább Szigetvárra egy teljes körű átvizsgálásra.

A C’eedről

A Wikipedia-ról hamar kiderül, hogy a típusjelzés egy mozaikszó, mégpedig a Community of Europe and European Design amit az említett oldalon európai közösség és európai dizájn-ra fordítanak. A névben megjelenő aposztróf arra utal, hogy az eredeti mozaikszóban volt még egy „E” betű, ami viszont már hülyén nézett volna ki a kocsi fenekén, úgyhogy így azt így csalták le. A lényeg világos: a Kia Motors ezzel a típussal szeretett volna betörni Európába annak idején. A modellt 2006 karácsonya előtt dobták piacra, és máig gyártják, immár a negyedik generáció gördül le a gyártósorokról, van belőle háromajtós kupé (Pro Cee’d), sima ferdehátú és persze SW, ami a kombi változatra utal.

Van már újabb, de ez is friss még

Cee’d SW

A kocsi, amit most kellett alaposan átnéznünk egy harmadik generációs kombi kivitel volt 2013-ból, dízelmotorral és egy nagy rakás extrával, amelyek egyébként már az előző szériában is kaphatóak voltak. Hálás dolog egyébként Kia-t venni, mert egyedülálló módon 7 (hét) év garanciát vállalnak a kocsikra. Sokat beszélgettem annak idején a kollégákkal, hogy ha egy nagy múltú német gyár sem ad két évnél több garanciát alapból, akkor egy olcsóbb kategóriában jelen lévő koreai gyár erre hogyan lesz képes, de szkepticizmusom nem nyert alátámasztást, valahogyan nem lehet arról olvasni, hogy a Kia esetleg túlvállalta volna magát.

Kinőtte magát

Aki ritkán lát különböző autómodelleket, az jócskán meglepődik, amikor egy friss Cee’d-be ülhet be. Sehol nincsenek már azok a nagyon kopogós, szinte szó szerint fapados megoldások, mint régebben. Igényes anyagok, bőrbetétes ajtókárpitok, minőségi gombok, „nagynavi” és teljes panoráma tetőablak teszi szinte prémiumélménnyé az egyébként új korában is 6 millió Ft környékén megálló családi kombit.

Sok gomb - sok extra

A vizsgált modell francia importból származik. Mondtam is az ügyfélnek, hogy igazán irigylem az előző gazdáját, hogy három együtt töltött év után meg tud válni a kocsijától, vélhetően azért, hogy megvegye magának az azóta megjelent 4. generációs kivitelt. Annál is inkább el tudom ezt képzelni, mert annak idején láthatóan végigpipálta az extralistát.

Van itt minden, kérem szépen!

Alapból 17 colos könnyűfém kerekkel érkezik a Limited kivitel, amit Magyarországon nem is forgalmaztak. A 6 légzsák és az elektronikus menetstabilizátor (ESP) már alapfelszereltség, persze körben villanyablakok vannak és bőrös a kormány meg a váltógomb is. Amivel igazán a felsőbb osztályok felé kacsint a Cee’d az a nagyképernyős navigáció, amin annak ellenére futott a magyar térkép, hogy valószínűleg korábbi gazdái soha nem jártak vele kis hazánkban.

A Cee'd legkopottabb alkatrésze

A klíma digitális, kétzónás, ráadásul olyan hideg levegőt fújt a próbaúton, hogy azt hittem megérkeztek az északi sarki légtömegek. Természetes, hogy a navis fejegység hozza az MP3-at, de még a Bluetooth kihangosítás is benne van, amit egyébként – ha még nem az – kötelezővé tennék minden újonnan gyártott autóhoz

No, de nem azért jöttünk itt ma össze, hogy az extralistából szemezgessünk, hanem azért, hogy kiderüljön, milyen állapotban van egy 126.000 km-es Kia. Lássuk!

Első ránézésre

Lehet, hogy mire kiállították a kereskedésbe, az esetleges kisebb sérüléseket kipolírozták belőle, vagy a műanyag elemeket le is fújták, de lényeg a lényeg: a kocsi nem csak az előzménykároktól volt mentes, de az átvizsgálás során is igencsak gúvasztani kellett a szemem, hogy megtaláljam az apró hibákat – pedig higgyék el, ráállt már a szemem ezekre.

A tetővázkoszorúkon (ez a tető és az ajtók között futó keret) rakodásból származó kisebb deformációkat láttunk, de annyira enyhék voltak, hogy tényleg szőrszálhasogatásnak számít ezeket felhánytorgatni. A jobb első ajtó alsó részén volt egy 15-20 centis, hosszanti benyomódás, valószínűleg rányitotta valamire egy korábbi figyelmetlen utas. A motorház fedélen a csaknem minden kocsin előforduló kavicsfelverődések voltak, de ezek sem éktelenkedtek, inkább csak észrevehetőek voltak, ha közelebb hajolt az ember.

Gyártási időpontra utaló jelölések az üvegeken (balra az első ajtó, jobbra a hátsó)

A korábbi károk felfedezésére szolgáló festékréteg mérés eredményei önmagukért beszéltek, mert körben 100 és 130 mikrométer közötti értékek adódtak, sehol sem lehetett belekötni. Az üvegbe írt gyártási idő egyedül a jobb hátsó ablakon mutatott 2014-es gyártási dátumot. Az ajtó eredeti volt, de látszott a csavarokon, hogy korábban valamiért leszerelték. Legjobb tippem, hogy feltörték a kocsit valamiért, de eredeti Kia üveg került bele, tehát jelentősége ennek a ténynek sincsen igazán.

Ahol a papok táncolnak

A karosszériáról muszáj mindig írni, mert a kedves ügyfelek megnézik ugyan, de a kisebb sérülések rendre elkerülik a figyelmüket. Jó is, hogy túl vagyunk most ezen a részen, mert a lényeg mindig a kocsi motorházában, illetve az „agyában” van.

Sokat vívódok, hogy mi a jobb: ha lemossák, felpolírozzák, és kívül belül kiganézzák az eladó kocsit csomagtértől a motorházig, vagy elég, ha kap egy alap takarítást. Előbbiben azt nem szeretem, hogy nem lehet egy jót „pingvinezni” nyitott motorháztetőnél, mert a zárhídra támaszkodva lecsúszik a kezem a szétszilikonozott zárhídról. Ugyanakkor a szemnek kedves látvány, hogy gyakorlatilag enni lehetne a gépről, bárhova tálalunk.

Burkolattal és anélkül

Ez a motortér is ki volt pucolva. Általában nem a kereskedő végzi el a glancolást, hanem egy helyi haver, ismerős vállalkozó csinosítja ki a kocsikat eladásra. Ő viszont nem a tökéletességre törekszik, hanem azokat a részeket varázsolja újszerűvé, amik első ránézésre látszanak. Mi pedig azzal indítunk, hogy leszedjük a pusztán esztétikai célokat szolgáló műanyag motorburkolatot.

A motormosás ide nem ért el, megvédte a területet a műanyag burkolat, láttunk is néhány cifra dolgot. A motor felső része állt a dzsuvában. Szaglásunkra és tapintásunkra hagyatkozva gázolaj jelenlétét állapítottuk meg, javasoltuk is az ügyfélnek, hogy ha megveszi a kocsit, akkor első körben féktisztító és sűrített levegő alkalmazásával pucolja le a motort és 100-200 kilométerenként nézze meg, hogy hol jelenik meg megint az üzemanyag, így a nagynyomású rendszer, vagy a visszafolyó gázolajcsövek közül ki fog derülni, hogy melyik a lúdas.

És ugyanez volt végig a motor felső részén, gázolajszaggal.

Egyébként a motor könnyedén indult, járása csendes volt, teljesítményére sem lehetett panasz. A hatsebességes kéziváltó és a motor között lévő lendítőkerék az 1.6-os verzióban nem  kettőstömegű, így 126 ezer km alatt sem fáradt el, és valószínűleg még sokáig nem lesz vele gond. A korszerű dízel kocsik másik buktatóját, a részecskeszűrőt is remek állapotban találtuk, a jellemző nyomáskülönbség 10 millibar volt.

Nem lehet belekötni

Természetesen meg is emeltük a kocsit, hogy alánézzünk. Az első-alsó műanyag burkolat el volt ugyan repedve, de a kocsi alulról is épp olyan jól festett, mint felülről. Hiába cibáltuk a futóművet, a szilentek álltak, mint a parancsolat, és erre nem cáfolt rá a kocsi a szemle végén megejtett, szokatlanul hosszú próbaút alatt sem.

"Áll mint Katiban a gyerek"

A minőségnek persze ára van. A jó állapotú Kiáért majdnem 4 millió forintot kérnek. 1.6-os dízel kombi Cee’d-et már 2.750.000-ért is kínálnak a neten ebből az évjáratból, ráadásul ebben is „csak” 175.000 km van. Aztán van egy kakukktojás ajánlat: 66.000 km – 3,2 millió – ha megnéznénk a kocsit, biztosan megérteném… És megtaláltam a vizsgált kocsi „párját” is, ugyanezzel a limitált, Premium felszereltséggel szintén 4 millióért, szintén 130.000 km alatt.

Az ilyen, viszonylag drága kocsikról, ilyen, viszonylag vidám hangvételű cikkek születnek, mert hiába töltünk el vele másfél órát, érdemi, nagyobb hibát nem találunk, és ez így van jól.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....