járműgyártás

Mezőnyt leelőző Scania buszok

2017.07.13.

A Lux Express észt busztársaság folyamatosan kihívások elé állítja a piacot. A személyautókkal és repülőkkel is versenyre kelő Lux Express a balti országokba és azokon túl, Lengyelországba és Oroszországba irányuló utazások legjobb szolgáltatójaként pozícionálja magát. A cég 2016-ban több mint 100 felsőkategóriás Scania Irizar buszával 2,1 millió utast szállított kényelmes, sűrű és pontos járatain.

Amikor a balti országok az 1990-es évek elején visszanyerték függetlenségüket, Hugo Osula, a Lux Express alapítója egy, a balti országokat Európa legnagyobb városaival összekötő buszszolgáltatást álmodott meg.

Az egyre olcsóbb légi közlekedés azonban egyre inkább keresztülhúzta számításait, így a Lux Expressznek újra kellett gondolnia üzleti modelljét. „Naponta két emeletes buszunk járt Riga és London között, de nyilvánvalóvá vált, hogy ez így már nem fog sokáig menni” – mondja Osula. „Megkezdtük a felkészülést a piaci változásokra, így meg kellett határoznunk,hogy kik lesznek buszaink utasai, hogy milyen buszokra lesz szükségünk, és hogy hogyan kell megszerveznünk a logisztikát. A legfontosabb kérdés pedig ez volt: ki viszi át a céget a következő évtizedbe?”

„A legjobb, ami kapható”

Az újratervezés részeként a Lux Express a Scania legmagasabb minőségű modelljébe, az Irizar PB-be fektetett be. „Az volt a célunk, hogy csúcsminőséget, technológiai és érzelmi szempontból is a lehető legjobbat nyújtsuk” – mondja Hannes Saarpuu, a Lux Express vezérigazgatója.

Közben a Lux Express a fedélzeti információs-szórakoztató rendszereket is vizsgálni kezdte. „Világunkra igen jellemző az utánzás – mi is azzal kezdtük, hogy áttekintettük, mit nyújtanak a többiek. Például azt is, hogy a hosszabb repülőutakon milyen szolgáltatást biztosítanak a légitársaságok. A műszaki lehetőségeink akkor még elég korlátozottak voltak, így kezdetben utasaink még nem azt kapták, amit ma élvezhetnek: például filmek széles választékát.” Scania Hungária Kft. Telefon: +36 23 531 000 Facebook.com/ScaniaMagyarorszag H-2051 Biatorbágy, Rozália park 1. www.scania.hu

Business osztályú szolgáltatás

Néhány évvel ezelőtt a Lux Express már a PB buszokat is elavultnak kezdte érezni, így, amikor 2016-ban megjelent a Scania Irizar i8, a Lux Express vásárolt ilyen buszokat elsőként. Az új buszokon aztán a szolgáltató külön, tízüléses business osztályt vezetett be, soronként 2+1, teljesen hátra dönthető bőrüléssel.

Az évek során a Lux Express áramvonalasította működését. Buszaik évente 250.000–425.000 kilométert futnak, és öt év, összesen 1,5–1,8 millió megtett kilométer után cserélik őket.

Tíz évvel ezelőtt az átlagos havi futásteljesítmény kb. 10.000 km volt. Mára a szolgáltató rendszeresen 20.000 km feletti eredményt ér el. „Nyilvánvaló, hogy a hatékonyság növelése csökkenti a költségeinket, és bár más tényezők is fontosak, a költségszint mindenképpen az egyik legfontosabb tétel” – mondja Saarpuu.

Innovatív szolgáltató

A Lux Express a Scaniát a piac leginnovatívabb szolgáltatójaként dicséri. „Természetesen az összes piaci szereplővel felvettük a kapcsolatot, de a Scaniánál tapasztaltuk a legnagyobb lelkesedést az iránt, hogy valóban megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb megoldást” – mondja Osula, a cég elnöke.

A karbantartási és javítási munkákat a Scania saját telepein, azokban az országokban végzi el, ahol a személyszállító szolgáltatásait nyújtja, azaz Észtországban, Lettországban és Litvániában. „A karbantartási és javítási rendszereket szinergikusan fejlesztettük, a Scaniával szoros együttműködésben a járművek teljes hasznos élettartamát lefedő menedzsment-rendszert alakítottunk ki” – magyarázza Saarpuu. „Úgy vélem, az az igazán modern megközelítés, és mára régiónk többi társasága is egyre inkább hasonló megoldások felé mozdul.”

A Scania Flotta Menedzsment előnyei

A Lux Express figyelemreméltó, közel 100%-os járatbiztonsága és 95%-os pontossága a Scania Flotta Menedzsmentjére épül. A buszüzemeltető folyamatosan nyomon követi a járművek helyét, a sofőrök és a buszok teljesítményét és a menetrend betartását is. „Hat–hét éve a flotta-nyomonkövetés üzemeltetésünk kulcsfontosságú részévé vált. Követjük, hogy pontosak-e a buszok, és meg tudjuk határozni a problémás területeket és útszakaszokat.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....