Michelisz Norbert

Michelisz Norbié a pole pozíció a Nürburgringen

2017.05.26.

Pályafutása negyedik pole pozícióját szerezte meg Michelisz Norbert a Nürburgring-Nordschleifén - a nyitófutamot szombaton 11:20-kor, a főfutamot pedig utána 12:45-től rendezik a Nürburgringen.

Az eredeti tervek szerint 12:45-kor kezdődött volna az időmérőedzés a Nürburgring-Nordschleifén, de előtte az Audi TT Cup mezőnyében történt baleset miatt félórás késéssel gurultak pályára a WTCC-s autók. 2016-hoz hasonlóan több defekt is történt a kvalifikációt megelőző szabadedzéseken, az FP1-en Michelisz Norbert volt az egyik áldozat, ám hiába ment nagy sebességgel, sikerült a szalagkorlát előtt megállnia.

Egyébként nagyszerűen sikerült a nürburgringi verseny felvezetése a Honda magyarjának, hiszen a három szabadedzésen kétszer a második leggyorsabb volt, egyszer pedig a legjobb. Tavaly magasra tette a lécet saját maga előtt, hiszen kétszer is felállt a dobogóra a Nürburgringen – idén folytatódott a pozitív sorminta!


Az itteni időmérőn rendhagyó módon nincsen Q1-Q2-Q3-as felosztás, hanem egyben 40 perc áll a versenyzők rendelkezésére a rajtsorrend felállítására. Ebbe reálisan három gyors kör fér bele a pilótáknak, és Norbi az első után hatodik volt, de a 8:44,564-es ideje még jelentősen elmaradt a szabadedzéseken futott legjobbjától (8:37,201), és az egész mezőny is amolyan biztonsági körrel kezdett.

A második gyors körével (8:39,444) Michelisz már felugrott a második helyre az FP2-n pályacsúcsot futó Nicky Catsburg mögé. A csattanó azonban a végén érkezett: Norbi három lila szektort teljesítve 8:38,072-es idővel nemcsak a Volvo hollandját, hanem a teljes mezőnyt megverte, és megszerezte a pole pozícióért járó öt pontot!

Michelisz pályafutása során negyedszer nyerte meg az időmérőt a WTCC-ben, legutóbb 2015-ben Japánban volt ő a leggyorsabb a kvalifikáción. Szombaton a fordított rajtrácsos nyitófutamon a 10., a főfutamon az első helyről rajtol majd.

A nyitófutamot szombaton 11:20-kor, a főfutamot pedig utána 12:45-től rendezik a Nürburgringen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....