utánpótlás

Miért szeretjük az autókat?

2019.07.18.

Ha rákattintott erre a cikkre, minden bizonnyal az olvasó is szereti az autókat. Jó eséllyel barátai jelentős része is így van ezzel, ahogy még sokan mások is. De miért szeretjük ennyire az autókat? Miért tudunk úgy kötődni egy-egy járműhöz, mintha nem fém és műanyag megfelelő kombinációja lenne, hanem egy érző személy, amire már inkább “aki”-ként hivatkozunk?

Mindenki máshogyan szereti az autókat, de alapvetően három kategóriába sorolhatóak az autók szerelmesei. Persze ezek a kategóriák sok esetben fedik egymást, ritkán tartozik valaki csak az egyikbe.

Vannak, akik a szabadságot látják az autóban, azt a lehetőséget, hogy bárhova, bármikor elmehetnek vele és persze a sebesség is olyan szabadságérzetet nyújt, mint szinte semmi más. Mások az autóra úgy tekintenek, mint egy műalkotásra, a szépséget látják a kocsikban kívül-belül. Nem is feltétlenül a vezetés számít nekik, hanem maga az a látvány, amit egy autó nyújtani tud. A harmadik”kategória” azoké, akik az autóban a mérnöki teljesítményt keresik és lássuk be, őket is meg lehet érteni.

Utóbbiak között találunk egyébként sok olyan autómániást, akik imádják bütykölni az autójukat. Mindenkinek szüksége rá, hogy feladatokat oldjon meg. Van, aki sudokuzik a vonaton vagy a buszon, mások matematikai problémákkal szórakoztatják magukat és vannak, akik egy kis képernyőn madarakat céloznak malacokra. Nagyjából ugyanez az autójavítás, csak a körítés más. Egyszerűen így működik az agyunk, szükségünk van erre.

Ilyen emberi jellemző a valahova tartozás utáni vágy is. Vagyunk mi, meg a mások. Amerikában például a Fordosok és a Chevy-sek két egymást nem metsző halmazt alkotnak. A Hondások Magyarországon is egy csoportot alkotnak, különösen, ha a Civic-ről van szó. Manapság ilyesmi az elektromos autósok közössége, de a hibridesek is szinte kacsintanak egymásra, ha szembejön egy másik hasonló modell.

Persze sokan vannak, akik csak vezetni szeretnek. A vezetés kikapcsol, az ember egyszerre tud nem gondolkodni semmin, de adott esetben egy hosszú út alatt át is gondolhatunk néhány fontos dolgot az életünkben.

Összeségében persze mindegy, hogy ki miért szereti az autókat. Én 3 évesen kaptam apukámtól egy Jaguar XJ220 modellautót (érdemes utána nézni a modellnek, egy időben a világ leggyorsabb autójaként futott), az autók iránti lelkesedés pedig azóta töretlen.

Mindenkinek kell egy lökés, aztán majd idővel rájön, mit szeret igazán. Van aki a szabadságot, mások a látványt, míg vannak, akik a technikai megoldásokat csodálják. A lényeg közös, szeretik az autókat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.10.16
Az Autostat jelentése szerint az oroszországi luxusautók piacán 867 járművet értékesítettek 2019....
2019.10.16
Nin Bing Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára. ..
2019.10.16
Teljes repülőtérzárat kellett elrendelni hétfőn és kedden az esti órákban, miután drónok repültek....
2019.10.16
Jövőre szériaéretté válik a Lexus önvezető autója. A kiszivárgott kémfotók tanúsága szerint az LS....
2019.10.16
A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt....
2019.10.16
Japánban folytatja a GR Sport modellcsalád bővítését a Toyota. Ezúttal a cégcsoportba tartozó....
2019.10.16
Jelen állás szerint nem sok jót… Extrém hőmérsékleti eseményeket, megnyúló és a mostaninál is....
2019.10.16
Rengeteg baleset történt tegnap, ráadásul az átlagosnál több volt a tragikus kimenetelű – derül ki....
2019.10.16
A BMW 2-es Gran Coupé piaci premierjével a prémium kompakt kategóriában is elérhetővé válik a....
2019.10.16
Sajtójelentések szerint a török hadsereg szíriai offenzívájával összefüggésben jegeli a döntést a....