miki házhoz megy

Miki házhoz megy: a Spindler család története – 3. rész

2014.08.16.

Autósport, szerviz és érdekvédelem. A háromgenerációs autószerelő vállalkozás utóbbi negyed évszázadát meghatározó területek részletei következnek.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó: Besenyei Gergely

Az első részben a kisiparos édesapa, Spindler Ferenc története került górcső alá, majd ezt követte az ifjú Spindler Tibor versenyzői pályafutása, akit a hetvenes években Wartburgkirályként emlegettek rajongók és versenytársak, itthon és külföldön egyaránt. Aktuális témánk ezúttal a versenyzést követő évek, melyben Spindler úr életútja és tevékenysége kerül bemutatásra. Tibor elmondása szerint 78-tól már csak kisebb versenyeken indult, de ezzel párhuzamosan technikai vezetőként még hosszú ideig aktív része volt az autósportban, a Fehérvár Áruház Sportegyesületnél (FÁSE) vállalt tevékenysége által. Ezt megelőzően születtek az ambíciókat és a műszaki affinitást továbbvivő fiúgyermekek (Tibor – 1975 és Jenő – 1978), akikről elöljáróban csak annyit árulnék el, hogy nem estek messze a fájuktól. A 80-as évek elején megkezdett edzősködés mellett az oroszlányi műhely körüli teendőkkel és a KIOSZ helyi szervezete felé vállalt érdekképviseleti munkával teltek a fiatal autószerelő mindennapjai.

A Spindler név alatt futó tevékenységi körök - a képre kattintva megtekintheti az eddigi cikkek galériáit

Az események 89-90-ben gyorsultak fel igazán. „A rendszerváltás meghozta az addig csak megtűrt magánvállalkozói autószerelő szakma felszabadulását, de ezzel egyidőben nehéz helyzetbe is kerültünk. Meg kellett tanulni a számunkra teljesen, vagy részben ismeretlen technikájú járművek javítását. A Lada, Wartburg, Trabant javításnál használt szerszámok kevésnek bizonyultak, és a számítógépes diagnosztikáé lett a főszerep, valamint a drága és speciális célszerszámoké. Ezek használatát egytől-egyig az alapoktól kezdve kellett megtanulni, ugyanúgy, mint annak idején egy lendkerék-lehúzóét” – emlékezett vissza a kezdeti évekre Spindler úr. A magyar autós társadalom érdekképviselete ebben az időszakban kezdte meg működését. Spindler úr az ország első ipartestületének megalapításánál, az Oroszlányi Ipartestület létrehozásánál részt vett az alapító okirat megírásában, később ennek a szervezetnek elnöke is volt. Ezzel párhuzamosan az első önkormányzati ciklusban külsős tanácsadóként, a Gazdasági Menedzser Bizottság tagjaként, valamint a megye kamarai alelnökeként is képviselte az autószerelők szakmai érdekeit az említett pozíciókban. Elmondása szerint a magyar iparosok nagyon ki voltak éhezve a szakmaiságot és a működést elősegítő információkra. Szükség volt a fejlődésre, az új autók megismerésére és ennek érdekében szervezett a Győri Ipartestület Oktatásszervező irodája szakmai napokat, ahol a program része volt az is, hogy buszokkal a vasfüggönyön túlra utaztatták a résztvevőket, akik a tudásanyag elsajátítása mellett alkatrész és szerszám beszerzést is végezhettek.

Az első rendezvény, ami a felszabadult szakmának az áttörést jelentette

A nagy érdeklődésre való tekintettel 1991. szeptember 12-én megalakult az Autójavítók és Autókereskedők Szakszövetsége (AJAKSZ), melynek alapító elnöke Tibor volt, tagjainak száma pedig megközelítette a 2500 főt. A 2006-os megszűnést követően a szövetség vezetője a következőképp összegezte a szervezet másfél évtizedes működését: „mindent, amit együtt átéltünk és megoldottunk, a hozzánk forduló autótulajdonosok és szakmabéliek összefogásával értük el, önzetlen módon is segítve egymást. Az írott információ iránti igény az internet világában sem csökkent, csakúgy, mint az egymással való beszélgetés fontossága, egyik sem elhanyagolható”. Ebből talán kiolvasható, hogy mi volt az elsődleges célja a szövetségnek. Az említett bizottsági, testületi tisztségek ellátása közben az oroszlányi műhely fejlődése és működése zavartalan volt, köszönhetően Tibor feleségének, Zsuzsának és a két fiúnak. Zsuzsa egyébként a szerelésen kívül a vállalkozás minden részletét ismeri, átlátja és kezeli a kezdetektől fogva. A generációkon átívelő családi kisvállalkozás 1992 tavaszán vált szerződött Bosch szervizzé. Az indulás utáni jó szelet az alábbi tényezőkkel sikerült vitorlába fognia a családnak: több generációs ügyfélkörük volt, vagyis aki Spindler Ferenc idején hozzájuk járt, annak nagy valószínűséggel a fia és unokája is az oroszlányi műhelyt kereste fel probléma esetén, akkor is, ha már elköltözött a kisvárosból; Tibor az AJAKSZ elnökeként számtalanszor tett látogatást külföldön és az ott látott módszerek és technológia hatékonysága abszolút követendő példa volt számára, ergo mindent megtett annak érdekében, hogy az elsők között átvegye és alkalmazza az ott látottakat; a nagyobbik fiú az indulást követő évben érettségizett, és az iskolában megszerzett számítástechnikai tudásával szinte azonnal hasznára lehetett az újkori kihívásokkal szemben álló műhelynek.

A jelenlegi csapat az oroszlányi műhelyben

Mivel a műhelyben már 1993-tól használták a számítógépes rendszereket diagnosztizáláshoz, számlázáshoz, alkatrészellátáshoz, szerviztörténet és egyéb adminisztrációs részletek rögzítéséhez, határozottan lépéselőnyben voltak azokkal szemben, akik később tették meg ezt lépést. „A váltás nem volt könnyű. Először is mellőzni kellett a keleti autók javítását, ezt követően pedig rengeteg időt, pénzt és energiát kellett a tanulásba és az eszközökbe fektetni. Kellett pár hónap, míg az új helyzethez mi és az ügyfelek is alkalmazkodni tudtunk” – mondta Spindler úr. A fiúk versenyzői karrierje is ebben az időszakban kezdődött, tudtam meg a családfőtől, aki mosolyogva emlékezett vissza arra a napra, amikor is a „…hetedik osztályos Jenő egy nap hazajött az iskolából és bejelentette, hogy vettek egy Wartburgot, amivel versenyezni fognak. Délután egy óra körül lehetett, amikor a helyzettel szembesített a két fiam és a feleségem, este 6 körül viszont már darabokra volt szedve az autó. A két fiú az azóta eltelt évek során több autóval, különböző kategóriákban együtt és külön-külön is szereztek dobogós helyezéseket. Néhány ősz hajszálamat nekik köszönhetem, mint például egy Mecsek Rallye-n történt baleset miatt. Jenő vezetett, Tibor fiam a jobb egyben ült, és az Árpádtetői utolsó gyors kanyarban elszálltak, úgy, hogy egy villanyoszlop pontosan telibe találta a Kadett-et a nagyobbik fiam oldalán. Szerencsére egy medencesérüléssel megúszta Tibor az ütközést, amiből gyorsan felépült, az autó pedig totálkáros lett. Az autók mindig törtek, de hál’ Istennek egyetlen komoly sérülés sem volt. Talán az sem egy utolsó dolog, hogy tudjuk, hogyan kell egy versenyautót becsövezni, hiszen Jenő autószerelő- és karosszéria-lakatos mesterként erre szakosodott”.

Balról Spindler Jenő, jobbról ifj. Spindler Tibor áll az "új szerzemény" mellett

1994-ben megalakult a Spindler Autósport Egyesület is, melynek számtalan tevékenységi köre mellett a legkiemelkedőbb a rendezvények szervezése volt. Oroszlányi pályákon zajló versenyek, Esztergom-Rallye, Budapest-Rallye, vagy a rendőrség tagjainak szervezett Kékfény-kupa, mind a SAE szervezésében zajló események voltak. A folytatásban az 1999. március 19-én megalakult Autójavítók Országos Egyesülete (AOE) következik, aminek elnöki teendőit újfent Tibor kapta. Az AOE a szakmai segítségnyújtást tűzte ki céljául a „csavarhúzósok” és vállalkozások ügyviteli részét illetően. Az egyesületi tagdíj egy műhelybiztosítás is egyben, a szervezet weboldalán olvasható Széchenyi idézethez, mint ars poetica-hoz, híven. Mivel a meghibásodott végtermékkel foglalkozó autószerelőknek komplex tudással kell rendelkeznie, az AOE bázishelyei az ország legkiválóbb szakiskolái. Meggyőződése a vezetőségnek, hogy az utánpótlás hiánya idővel nagyon drágává és megbízhatatlanná teheti a szolgáltatást, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a „hogyan és merre tovább” kérdések mellett a szakmai információátadás problémájára is rendelkezzenek javaslatokkal, képzési programokkal. A 25 éve érdekképviseleti tevékenységet végző vállalkozó szerint a járműfenntartó tevékenységet végző vállalkozók problémái össztársadalmi problémák, hiszen ha a nap mint nap használt járművek igénybevétele veszélyes üzemnek számít, akkor azok szakszerűtlen javítása-karbantartása is életveszély forrása lehet.

Az AOE működésének 10. évfordulójára készült emlékérem

Spindler Tibor 2011. decemberében, 35 év után leadta a vállalkozói igazolványát, és nyugdíjasként folytatja tovább tevékenységét a szervezet vezetésében, valamint háttér segítséget nyújt a családi vállalkozás irányításában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.06.17
- Májusban csökkent a forgalomba helyezett személygépkocsik és gépjárművek száma Ausztriában az....
2019.06.17
A Peugeot L45 korának abszolút csúcstechnológiáját képviselte; az első világháború előtt épített....
2019.06.17
Az M7-es autópálya egyik benzinkútjánál történt a baleset Martonvásár közelében. Az ütközés olyan....
2019.06.17
- A címvédő spanyol Marc Marquez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriája, a....
2019.06.17
Magyarország területén 2019. június 14-én 0 órától 2019. június 16-án 24 óráig a rendőrök 165....
2019.06.17
- Idén is a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso és csapata nyerte a Le Mans-i 24 órás....
2019.06.16
Sokan mondják, hogy nem szabad érzelmileg kötődni az autókhoz, szerintem ez nem így van. ..
2019.06.16
Kutasi Károly Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2019.06.16
Tapasztalt ausztrál versenypilótával és a W12 erejével igyekszik újabb Pikes Peak rekordot dönteni....
2019.06.16
Összességében kiegyensúlyozottan teljesített az ipar az áprilisi adatok alapján Magyarországon -....