ICDP

A mikro-kereskedések szerepe az autóiparban

2018.01.02.

A micro outletek előretöréséről már korábban is írtunk és nem meglepő módon innen Magyarországról kissé szkeptikusan álltunk a témához. Persze, marketing meg minden, de ki venne autót a plázából? Mégis, tőlünk nyugatra egyre nagyobb ütemben terjednek az ilyen egységek, így valamilyen hatásuk biztosan van. Ennek járt utána az ICDP fiatal kutatója.

Márkavezetőként mi alapján választanák ki a helyszínt? Nagy forgalmú pláza egy nagyvárosban, vágnánk rá, mégis, a Citroen vezetői úgy döntöttek, a németországi Hameln bevásárlóközpontja az ideális választás. Ha nem hallottak még Hameln-ről, nincs ok a szégyenkezésre, ugyanis egy még magyar szempontból is kis városról beszélünk, mindössze 56.000 lakossal. Hogy egy kisvárosban is van helye egy ilyen egységnek, egyértelműen azt jelzi, hogy sokféle helyszínen lehet működőképes a koncepció.

ICDP

Ez a fajta kereskedelmi „környezet” vonzza a vásárlókat, egy-egy kisvárosban található plázának a közönsége egy egész régiót lefedhet. Mindez óriási lehetőség a gyártóknak és kereskedőknek (csak gondoljunk bele, hány ember fordul meg évente a Westendben) hogy szem előtt legyenek, megmutathassák termékeiket miközben a háttérben, csendben egyre több információt begyűjtenek. Miért ne mennék be legalább körbenézni, ha tudom, hogy a plázában van egy micro-kereskedés, új autókkal, amiknek megismerhetem újdonságait és az árakat is, sőt, talán még egy kávét is kapok a kedves hossteszektől?

Opel Cayu Store                                                                            Automotive News Europe

A jövő autókereskedelmében valóban szerepe lesz az ilyen egységeknek? Egyelőre a többség figyelemfelkeltésként alkalmazza a mikro-kereskedéseket, de vannak kivételek: a már általunk is bemutatott „Rockar” koncepciója sokkal inkább a valódi kereskedelmen alapul, egészen elképesztő számokat produkálnak úgy, hogy egy plázában árulnak autókat. Persze ehhez nagyon profi személyzetre és jó termékre van szükség, na meg persze a helyszín sem utolsó szempont. Teljesen más alapon működik egy állandó egység állandó helyszínen, mint egy mozgatható, mindig máshol felbukkanó „kereskedés”.

Hyundai Rockar

Nyilván nem véletlen, hogy a terjedést mutató tendencia ellenére továbbra is relatíve ritkák a mikro-kereskedések, hiszen a költségek óriásiak lehetnek. Ez különösen fontos az olyan, kisebb kereskedői hálózatoknak, mint a hamelni kereskedés mögött álló Fischer csoport. Nem véletlen tehát, hogy kisvárosi plázában találtak megfelelő helyszínt, nem úgy, mint a „Opel CaYu Store” mögött álló AVAG, amely Stuttgart legnagyobb plázájában árul Opeleket.

Az ICDP kutatói megalkottak egy valós adatokon alapuló modellt, amelynek segítségével az állandó helyszínek megtérülést próbálják a lehető legpontosabban modellezni. A modell figyelembe veszi a működési költségeket, bérköltségeket és a várható bevételeket is. Ez alapján az alapmodell 4% és 7% közötti veszteséget jósol. Persze a profitabilitáshoz vezető út új-autó eladásokkal van kikövezve. Épp ezért próbálják pszichológiailag is befolyásolni a vásárlókat. Minek írnák ki, hogy az adott kisautó ára 10.000 euró, ha megtehetik, hogy az öt éves lízingkonstrukció havidíját tüntetik fel. Ha azt látjuk, hogy egy jobb okostelefon havidíjának legfeljebb duplájáért autót kaphatunk, nagyobb eséllyel térnénk be az üzletbe, nem?

Mercedes-Benz

Nos, a rossz hír az, hogy az ICDP alapmodellje évi 450 eladott autóval számol, ami enyhén szólva ambiciózus cél és a mikro-kereskedés még így sem tudná fenntartani magát önerőből. Ezek alapján naivitás lenne, ha a micro-outlet szerepét a hagyományos kereskedésekével azonosítanánk. Előbbiek szerepe sokkal komplexebb, a márka marketingtevékenységében lehet igen fontos szerepük és persze az se baj, ha állandó reklámként néhány autó is gazdára talál.

Az ICDP kutatói arra jutottak, amire már minden bizonnyal az olvasó is: az ilyen egységek nem helyettesítik a kereskedéseket, hanem kiegészítik azokat. Hosszú távon pedig egészen jövedelmező lehet, ha naponta több tízezer ember látja egy-egy modellünket. Reméljük, hamarosan valamelyik márka Magyarországon is kipróbálja, mi pedig a pláza parkolójából indulunk majd tesztv

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.10.19
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési kiemelt főelőadója a győri....
2018.10.19
Csökkentette az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benzin....
2018.10.19
Nem igazán illik változtatni azon, ami hibátlan, de olykor megéri tiszteletlennek lenni: a Toyota....
2018.10.19
Az Opel egyike a világ leggazdagabb hagyományú járműgyártóinak, jövőre ünnepli autóépítésének 120.....
2018.10.19
Immár a jövőre készíti fel értékesítését a Volkswagen márka, amelynek keretében márkakereskedőivel....
2018.10.18
A büdös bogarak az autódba is megpróbálnak bejutni. Ne hagyd! ..
2018.10.18
Romániában az egy évvel korábbinál 27 százalékkal több, 346 971 járművet gyártottak az első....
2018.10.18
A Mercedes tervei szerint a következő S-osztályban fog debütálni a gyártó első, teljesen önálló....
2018.10.18
Dluhopolszky László Magyarországról küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2018.10.18
Október végén indul a termelés a Magnus Aircraft Zrt. a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában....