baleset

A MNASZ nem adott ki engedélyt a tragikus tótkomlósi raliversenyre

2019.06.15.

- A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) nem adott ki hozzájárulást, engedélyt a tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

A múlt vasárnapi verseny záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott, tizenegyen megsérültek. Oláh Gyárfás elnök az MNASZ vezetősége nevében szombati közleményében azt írta: "szeretnénk egyértelműen rögzíteni, a verseny rendezője nem kérte meg szövetségünktől a 2004. évi I. törvényben előírt országos sportági szövetségi hozzájárulást, nem nyújtott be semmiféle dokumentációt a verseny biztonságos megrendezhetőségének vonatkozásában és így szövetségünk nem is vizsgálta a rendezvényt és nem is adott ki semmiféle hozzájárulást a verseny megrendezéséhez".

Jelezték, mivel több helyen megjelent, hogy engedélyezett autóversenyen történt a baleset, a szövetség több megkeresést kapott, amelyben arra kértek választ, hogy a MNASZ milyen körülmények között adott ki a versenyhez engedélyt. A közleményben kitértek arra: az elmúlt években a szövetség azt tapasztalta, hogy több olyan szervezet is tevékenykedik Magyarországon, amelyek az autósport területén jogellenesen magának tulajdonítják az országos sportági szövetségi hozzájárulás kiadásának jogát.

"Amennyiben jelen esetben is ilyen, nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, úgy a hatóságok minden bizonnyal vizsgálni fogják ennek körülményeit, az esetlegesen kiadott hozzájárulások jogi hátterét és esetleges szerepüket a sajnálatos baleset kialakulása kapcsán" - olvasható a közleményben, amelyben az elnök azt is megemlíti: a MNASZ kiemelt hangsúlyt fektet a versenyek, versenyzők, tisztségviselők és nézők biztonságára. "Ennek egyik összetevője, hogy abban az esetben, amennyiben egy rendezvény nem rendelkezik MNASZ-engedéllyel, rendezési hozzájárulással, úgy a rendezvény - a szabályzataink szerint - tiltott rendezvénynek minősül, azon versenyzőink, tisztségviselőink, sportbíróink nem vehetnek részt" - írták.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon múlt vasárnap azt közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban és a rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. A 11 sérült közül kilencen kerültek kórházba: hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek meg. Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....