SUV

Modern megjelenésű a Volkswagen T-Cross nevű városi crossovere

2018.07.03.

A Volkswagen közzétette legújabb teaser fotóját az év végén érkező modellről, amely meglehetősen vonzó megjelenést kapott a tervezőktől. Annak ellenére, hogy a legtöbb gyártó folyamatosan feljebb pozícionálja, nagyobb méretűvé varázsolja modelljeit, vannak még olyan esetek, amikor a kisebb típusok kerülnek előtérbe.

  A Volkswagen háza táján most több ilyen projekt is folyamatban van, hiszen azt követően, hogy bemutatkozott az SUV-k között méretét tekintve kispályásnak számító T-Roc, hamarosan érkezik a T-Cross is, amely méretügyileg az előbb említett crossovert is alulmúlja.

A T-Cross tanulmány két évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, és már akkor biztosra lehetett venni, hogy sorozatgyártott változat is készül majd belőle. Az idő eljött, az autógyártó szerint pedig egy maximális rugalmasságot kínáló járművel lesz dolgunk, ami alighanem arra utal, hogy kis mérete ellenére a praktikusság fogalma sem ismeretlen számára. Ha már méret, a T-Cross 4107 mm hosszú lesz, odabent pedig négy főnek kínál majd kényelmes utazási lehetőséget.

Bár mindez izgalmasan hangzik, a T-Cross esetében alighanem a külső megjelenés lesz az, ami elsőre elnyeri majd a szíveket, ugyanis a városi crossover magas, izmos, impozáns kialakítást kapott, amiben a kiszélesített kerékívek és a jellegzetes küszöbök is nagy szerepet játszanak. A most közzétett fotónak köszönhetően immár a hátsó lámpákra is lehet némi rálátásunk, csalódnunk pedig itt sem kell, hiszen  annak ellenére, hogy jól felismerhető Volkswagen stílusjegyekkel operáltak, sikerült belevinni némi egyediséget is.

Ami magát a hajtásláncot illeti, túl sok információval nem szolgálhatunk, hiszen per pillanat csak annyi biztos, hogy az autó a már jól ismert MQB platformra épül, fedélzetén pedig a Front Assist nevű környezeti forgalmat monitorozó és a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer is jelen lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..