Forma 1

Monacói Nagydíj - Ricciardo győzött

2018.05.27.

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, amely csapata történetének 250. F1-es futama volt.

A 28 éves Ricciardo az idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratta. A második helyen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő, és a vb-pontversenyben változatlanul vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, a pole pozícióból startoló Ricciardo elsőnek fordult el az első kanyarban, a második helyen Vettel, a harmadikon Hamilton száguldott. Az élen az első 10 körben nem volt változás, majd Hamilton a 12., Vettel a 16., Ricciardo pedig a 17. körben állt ki kerékcserére. Ezt követően visszaállt a Ricciardo, Vettel, Hamilton sorrend, azonban a 28. körben Ricciardo azt közölte rádión a csapattal, hogy jelentősen veszített a motorerőből.

Néhány kör alatt Vettel egészen közel ért Ricciardóhoz, aki ugyanakkor tartani tudta a vezető pozíciót, sőt még 1-1,5 másodperc előnyt is ki tudott dolgozni magának. A 45. körre Hamilton is utolérte az élen autózó Ricciardo, Vettel duót, ráadásul a negyedik Kimi Räikkönen (Ferrari) és az ötödik Valtteri Bottas (Mercedes) lemaradása is már kevesebb mint 10 másodperc volt Ricciardóhoz képest.

Az 50. körben az első öt helyezett versenyző már hat másodpercen belül száguldott egymáshoz képest, aztán ez a különbség előbb csak minimálisat változott, majd úgy tűnt, kissé elszakadnak egymástól a pilóták. Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo egy másodperc körüli előnnyel haladt Vettel előtt, Hamilton hátránya pedig már majdnem öt másodperc volt Vettelhez képest, és a brit címvédőtől a Räikkönen-Bottas duó több mint öt másodperccel maradt el.

A célba érkezésig nem történt változás, Ricciardo pályafutása első monacói sikerét aratta, Vettel pedig 14 pontra megközelítette a vb-pontversenyben élen álló Hamiltont. A vb két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők): 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:42:54.807 óra 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 7.336 másodperc hátrány 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 17.013 mp h. 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 18.127 mp h. 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 18.822 mp h. 6. Esteban Ocon (francia, Force India) 23.667 mp h. 7. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 24.331 mp h. 8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 24.839 mp h. 9. Max Verstappen (holland, Red Bull) 25.317 mp h. 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:09.013 perc h. pole pozíció: Ricciardo.

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 15 van hátra): pilóták: 1. Hamilton 110 pont 2. Vettel 96 3. Ricciardo 72 4. Bottas 68 5. Räikkönen 60 6. Verstappen 35 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 32 8. Hülkenberg 26 9. Sainz 20 10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 19 11. Gasly 18 12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 13. Ocon 9 14. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 9 15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8 16. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4 17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2 18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1 csapatok: 1. Mercedes 178 pont 2. Ferrari 156 3. Red Bull 107 4. Renault 46 5. McLaren 40 6. Force India 26 7. Toro Rosso 19 8. Haas 19 9. Sauber 11 10. Williams 4

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....